Lássuk meg az Oltáriszentség titkát és valóságát! – Úrnapja a külhoni magyar egyházmegyékben

Lássuk meg az Oltáriszentség titkát és valóságát! – Úrnapja a külhoni magyar egyházmegyékben

A külhoni magyar egyházmegyékben június 3-án, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön tartották az Úr Szent Testének és Vérének ünnepét.

Nagybecskereki Egyházmegye

Német László SVD megyéspüspök és Pastyik Róbert székesegyházi plébános mutatott be ünnepi szentmisét a nagybecskereki Nepomuki Szent János-székesegyházban.

Homíliájában a főpásztor a teremtett világ védelmére és az iránta való felelősségünkre hívta fel a figyelmet. Az ostyában jelen lévő Krisztus a világ örökkévalóságának a jele. Az, hogy ez a világ milyen lesz, tőlünk függ – hangsúlyozta a főpásztor.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

*

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A helyi hagyomány szerint Nagyvárad város papjaival együtt mutatott be szentmisét Böcskei László megyéspüspök a Nagyboldogasszony-székesegyház előtti téren. A szentmisét követően körmenetet tartottak a püspöki palota kertjében.

Szentbeszédében a püspök megosztotta egy közel húsz évvel ezelőtti élményét. Paptestvéreivel együtt meglátogatta a Szibériában nagy területen szétszórva élő katolikus híveket. Minden házigazda, aki vendégül látta őket, továbbindulásuk előtt egy megáldott és kereszttel megjelölt kenyeret csomagolt be nekik, amelyet nem fogyasztottak el az úton, hanem csak akkor került elő, amikor újabb házba érkeztek. Ott megosztották azokkal, akik befogadták őket. Egyik útitársa úgy magyarázta ezt a hagyományt, hogy a helyiek számára ezek nem közönséges kenyerek. Megtalálják bennük a táplálékot és az erőt, mindazt, amire szükségük van, a kenyér pedig a megosztással utat nyit az embertársak felé.

Az Oltáriszentség titka mellett meg kell látnunk a valóságát is: az Oltáriszentségben Isten valóságos jelenlétével szembesülünk. Ilyen formában szegődik mellénk Isten, aki nem csak ideig-óráig van jelen, hanem soha nem távolodik el tőlünk. Ő mindig elérhető, megszólítható és közel van, hogy le tudjuk küzdeni a magányt, az elkeseredést, és osztozni tudjunk másokkal vívódásaink és feszültségeink közepette is; mint a szibériai katolikusok, akik meg tudták osztani a kenyerüket másokkal. Úrnapján azt ünnepeljük, hogy Isten közel jött hozzánk, és ez biztonságot ad a célja felé tartó embernek. Isten megszólít, és várja a mi válaszunkat.

Hírdetés

Az Oltáriszentségben Isten ajándékát fedezhetjük fel, aki képzelt gazdagságunkhoz hozzátette az igazán lényegeset: a vele való egységet és közösséget. Ezekben az időkben is, amikor keressük a lelki támpontokat, vegyük észre az Úr Jézust, tegyük őt életünk részesévé, és nem csak ünnepnapokon, hanem minden körülmény között – buzdított Böcskei László püspök.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

*

Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Úrnapja ünnepén Pál József Csaba megyéspüspök a temesvár-gyárvárosi templomban mutatott be szentmisét, amelyen a temesvári plébánosok és segédlelkészek koncelebráltak.

A szentmise kezdetén a főpásztor úgy fogalmazott: aki belép a templomba, az Jézussal találkozik; azzal az Úrral, aki életét adta értünk, szeretete által beköltözik az életünkbe és közösséget alkot velünk.

A szentbeszédet Dirschl Johann általános helynök mondta. Rámutatott: „Hihetetlen” dolgot hirdet az Oltáriszentséggel kapcsolatban az Egyház a krisztusi tanítás alapján: egy búzalisztből és vízből készült ostyában benne van Jézus Krisztus, az élő Isten Fia. „Az ember törheti ezen a fejét, de megoldani nem tudja. Nem az a lényeg, hogy Jézus hogyan van jelen az Oltáriszentségben, hanem hogy jelen van. A szentáldozáskor vele találkozhatunk, vele egyesülhetünk, benne őt imádhatjuk.”

A hatályos járványügyi előírásoknak megfelelően az úrnapi körmenetre idén a templom falain belül került sor, és csupán a jelen lévő lelkipásztorok vettek részt benne. A hívek a padsorokban maradtak, és imában követték az Oltáriszentséget a négy oltárhoz.

A szentmise végén Pál József Csaba arra buzdította a híveket, hogy vegyenek részt a szeptember 5. és 12. között Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. „Nekünk ott a helyünk” – mondta a főpásztor.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »