Lassan haladnak az ukrán reformok

Lassan haladnak az ukrán reformok

Lassult az ukrán fogyasztói árindex emelkedése az idei első negyedévben, a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint azonban az inflációs kilátások az Oroszországgal való konfliktus miatt bizonytalanok.

Épp egybeesett a piaci várakozásokkal a márciusi inflációs statisztika Ukrajnában. Az éves bázisú drágulás 13,2 százalék lett, havi alapon 1,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az első negyedévben mérséklődött a rendkívül magas inflációs ráta, januárban még 14,1 százalékot mértek. Az infláció tavaly nyár óta csökkenő tendenciát mutat, az ukrán jegybank szerint az idén tovább csökken, a piaci elemzők is erre számítanak.

„Vélhetően a következő hónapokban a jelenlegi szinten marad a pénzromlás üteme, majd az év második felében csökkenni kezd” – vélte Módos Dániel. Az OTP elemzési központjának stratégája szerint az év eleji agresszív kamatemelésre az infláció megfékezése miatt volt szükség, de ha a drágulás üteme nem emelkedik tovább, akkor mérsékelni lehet a rátát.

Az alapkamatot januárban 1,5, februárban 1 szá­­za­lékponttal emelte a jegybank. Módos úgy látja, hogy ha nem szállnak el az árak, akkor 14 százalékos lehet év végére a most 17 százalékos alapkamat. Az éves bázisú fogyasztói árindex az idén 11,3, jövőre pedig 7,5 százalékos lehet. Az Oroszországgal való konfliktus miatt azonban az inflációs kilátások rendkívül bizonytalanok – hangsúlyozta a szakértő.

Tegnap a Világbank figyelmeztette Ukrajnát, hogy a korábban 3 százalék fölé becsült GDP-növekedés már az idén 2 százalék alá lassulhat, ha nem haladnak a szükséges reformokkal. Az inflációval szemben is szkeptikus a szervezet: a korábbi, 7 százalékos idei előrejelzését 10 százalékra emelte. A reformok sürgetése az országnak különösen fontos, hisz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2015-ben indult mentőcsomagjának folyósítása közel 15 hónapja szünetel (épp a reformok hiánya miatt). A szervezet ingatlan- és pénzpiaci újításokat vár el, ezek mellett Módos szerint a legnagyobb hangsúly a korrupció visszaszorításán van. Egyes ukrán politikusok szándékosan gátolják a korrupcióellenes reformok végrehajtását – hangsúlyozta az elemző.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »