Lángoló kapzsiság a Mexikói-öbölben

Lángoló kapzsiság a Mexikói-öbölben

Minden idők legnagyobb olajfoltja és az Egyesült Államok történetének legnagyobb környezeti katasztrófája. Így vonult be a történelembe a Deepwater Horizon nevű olajfúró 2010-es balesete, amely tönkretette a Mexikói-öböl térségét. Az esetről mozifilm készült, amit hevesen bírált a platformot bérlő brit olajmulti, a BP, mondván, egyoldalúan mutatja be az eseményeket.

Csak egy sima katasztrófafilm. Nagyjából így összegezte nem egy kritika a Deepwater Horizon nevű olajfúró platform 2010. április 20-i, tizenegy halálos áldozattal járó balesetéről készült, a magyar mozikban Mélytengeri pokol címmel futó filmet. Aki nem ismeri, illetve nem követte az eseményeket, annak nyilván tényleg az. Ráadásul különösebb csinnadratta nélkül folynak az események, és érezhető, hogy itt valami csúnya dolog történik. Már-már dokumentarista narrációban, szépen bukkannak elő a robbanáshoz vezető ok-okozati tényezők. Majd jön a kissé patetikus, hollywoodi vonalvezetés a „hősökről”, akik megpróbálnak mindent megtenni, hogy társaikat élve kihozzák a lángoló pokolból.

Természetesen senki sem szeretne ott lenni egy égő nyersolajat kilövellő, épp összeomlani készülő fúrótornyon; akik a filmet esetleg „színes-szagos” Imaxen nézik meg, azoknak még az is elég, ha egy feszült jelenetben levegőt fújnak egy váratlan pillanatban a székekből a fülükre. A történetábrázolás közben talán kissé egyoldalú: velejéig gonosz, pénzéhes olajmulti kontra szegény, vért izzadó munkások és platformigazgató. Szó se róla, az ügyet vizsgáló amerikai kongresszusi energia- és kereskedelmi bizottság szakvéleménye szerint az amúgy a Transocean tulajdonában lévő, de a brit BP által bérelt olajfúró tragédiáját utóbbi okozta azzal, hogy elővigyázatlan volt, és pénz- és időspórolás címén veszélyes módszereket erőltetett, miközben a szakszemélyzet többször is ellenkezett. Ez meg is jelenik a vásznon: John Malkovich remekül hozza a sóher, az utolsó garast is a fogához verő, képmutató multicéges vezetőt, ahogy a BP mindenáron pénzhajhász hozzáállását is szépen kidomborítják a filmben.

Az kétségtelen tény, hogy minden jel arra mutat, a brit olajmulti „lépései” vezettek a katasztrófához, de azért a másik oldalt, a 2001-ben épült platform működtetőit sem kellene feltétlenül az áldozati bárány szerepében feltüntetni. A Kurt Russell alakította Transocean-fejes ugyanis a filmben egyértelműen ebben tetszeleg, ám ez a mosom kezemet attitűd az esetről készült megannyi vizsgálati anyag fényében azért nem ennyire egyszerű. Külön érdekes, hogy a filmben producerként is megjelenő főszereplő, Mark Wahlberg alakította vezető szerelő egy jelenetben felsorolja, milyen technikai problémák ütötték fel a fejüket az elmúlt időszakban a toronyban. Ezután ez a felvetés csak lóg a levegőben, s így kihagyott „ziccer” marad.

A BP épp ezért ment neki a filmnek, mondván, a Peter Berg rendezte mozi egyoldalúan akarja csak a brit vállalatra kenni a balesetet. A cég azzal védekezik, eddig 55 milliárd dollárt fizetett kárpótlásként, illetve a természeti károk enyhítéséért. Ez lehet, hogy így van, de ettől még sosem derül ki, pontosan ki is felel a balesetért, mert a való életben is mindenki a másikra próbálja kenni a felelősséget. Ha valamit, akkor talán ezt a kérdést komolyabban is ki lehetett volna bogozni. Így azonban a mozi tényleg nem feltétlenül több, mint egy olyan katasztrófafilm, amely emléket állít a tizenegy elhunyt munkásnak. Arra ugyanakkor jó, hogy ismét némi reflektorfényt irányít az ügyre.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »