Lakást fűtő festék gyártásába kezd egy magyar cég

Lakást fűtő festék gyártásába kezd egy magyar cég

A termék, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karral együttműködve fejlesztettek ki, három rétegből áll. A hőszigetelő réteg mellett egy fűtő festékréteg van, amely az elektromos energiát alakítja át hőenergiává, ezt pedig színes vagy fehér dekorréteg fedi, és elsősorban a lakás olyan helyeire ajánlják, melyek fűtése hagyományos eszközökkel nem vagy csak nehezen megoldható. A termék alkalmazásához épületgépészre és festőre is szükség van.

A prototípus bemutatóján elmondták: a festék nem helyettesíti, hanem csak kiegészíti a hagyományos lakásfűtési eszközöket. A közlemény szerint ezzel a falfestékkel ellátott 6 négyzetméteres felülettel 60-70 négyzetméteres lakást lehet fűteni, négyzetméterenként 500-550 watt teljesítménnyel.

Magyar Gábor, a BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszék vezetője elmondta, azt már korábban is tudták, hogy lehet olyan felületet készíteni, amely hőt bocsát ki, a termék kialakításában inkább az okozott nehézséget, hogyan lehet ezt a hőmennyiséget szabályozni. A festéket a következő időszakban továbbfejlesztik, hogy okosotthonokba is alkalmazni lehessen és akár mobiltelefonról is vezérelhetővé váljon, írta az euronews.com.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a 100 milliós nagyságrendű fejlesztésnek köszönhetően jelentősen csökkenhet a lakások ökológiai lábnyoma. További feladat a prototípus komplett rendszerré fejlesztése, illetve a műszaki, gépészeti tartalom egyszerűsítése.

Képünk csupán illusztráció!


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »