Lakásfelújítás – igényekhez mérten

Lakásfelújítás – igényekhez mérten

A lakótelepi panelházak külső szigetelése és felújítása csak az összes lakó beleegyezésével, lakóközösségi pályázatok segítségével oldható meg, ám a lakások belső felújítása, átalakítása kizárólag a lakásban élőkön múlik.

Sokan úgy vélik, a panellakás-átalakítás lehetőségei korlátozottak, pedig egy kis fantáziával mindenki különlegessé teheti lakótelepi környezetét. Falbontással, a lakótér újrafelosztásával a modern elvárásoknak megfelelően alakíthatjuk át lakásunkat. A rekonstrukciónak számos oka lehet. Akár esztétikai, akár funkcionális, gyakorlatias szempontból akarjuk megváltoztatni lakóhelyünket, először mindig alaposan át kell gondolni, mit is akarunk valójában, valamint számba kell venni a lehetőségeket, a térbeli korlátokat. Sokan estek már abba a hibába, hogy a beltér átalakításakor figyelmen kívül hagyták az ott élők szokásait, szükségleteit, és csak arra törekedtek, hogy lakásuk reprezentatív legyen. Régi panellakásból nem lehet luxuslakosztályt varázsolni, viszont kényelmesebbé, szebbé, kellemesebbé lehet tenni. Ezenkívül ez egy befektetés is: egy esetleges eladáskor növeli a lakás értékét.

A lakásátalakítás több munkafolyamatot foglal magába. A teljes rekonstrukció sok pénzbe kerül, és időigényes is, ezért a munkákat hatékonyan meg kell szervezni, az alapanyagokat körültekintően kell megvásárolni. Az átalakítással a szűkös, megvilágítatlan helyiségeket megváltoztathatjuk, sor kerülhet a panelekre jellemző, idejétmúlt villany- és vízvezetékrendszer felújítására, járólapok, csempék cseréjére, a panellakások sajátos illesztési problémáinak kijavítására, gipszkarton takarások alkalmazására, a fürdőszoba és a vécé átépítésére, az ablakok, ajtók, ajtókeretek kicserélésére, a konyha korszerűsítésére, festésre, új bútorok, kiegészítők vásárlására stb.

Miután eldöntöttük, mit akarunk, s előteremtettük az ehhez szükséges pénzt, kezdődhet a munka. Teljes rekonstrukció esetében a munkát a vizesblokk cseréjével szokták kezdeni. Eltávolítják a régi kartonfalakat, és kicserélik a teljes berendezést. Aki tágítani akarja a belteret, falat akar kivenni, esetleg csak nyílást akar vágni valahová, azt célszerű mindjárt az elején elvégezni. Ablakcsere esetében a legtöbb cég vállalja, hogy a régi ablakokat elviszi.

A régi villanyvezetékek eltávolítása előtt ne felejtsünk el áramtalanítani. A vezetékek cseréje esetén új biztosítékszekrényt is kell vásárolni.

A munkával a legjobb olyan mesterembereket, összeszokott csapatot megbízni, akik – legfeljebb néhány speciális villanyszerelői munkán kívül – mindent képesek elvégezni. A vízvezetéket és a lefolyót az ügyesebb kőművesek is meg tudják csinálni, a villany- és gázvezetékek esetében azonban ajánlott megfelelő engedéllyel és szakvizsgával rendelkező szakembert hívni. Ezenkívül biztosítani kell az alapanyagokat – téglát, cementet, csempét, festéket, csemperagasztót, fugázót, új berendezéseket stb. Az esetleges csúszást és a rossz minőségű munkát elkerülendő főleg ablakcsere esetében válasszon megbízható, jó referenciákkal rendelkező, bevált céget és márkát! A jó szakemberek iránt általában óriási a kereslet, rendszerint nem állnak rendelkezésre egyik napról a másikra, sokszor több hónapos várólisták vannak, ezért tanácsos akár 3-4 hónappal a tervezett rekonstrukció előtt egyeztetni velük az átalakítás időpontját.

A lakásátalakítás nem annyira nehéz feladat, mint első ránézésre tűnik, viszont oda kell figyelni, hogy a megbízott munkások minőségi munkát végezzenek. Ezért ha egy mód van rá, bízzunk meg valakit, aki felügyeli a munkálatokat. A szomszédokra ugyancsak tekintettel kell lenni, ezért a késő esti órákban és éjjel nem szabad fúrni, kopácsolni, sőt, hétvégére és ünnepnapokra sem ajánlott túl hangos munkákat tervezni, olyankor lehet festeni, takarítani. (sza)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »