Lacza Zsombor: a poszt-Covidban alig találni fix pontot, tünetegyüttesként kell kezelni

Lacza Zsombor: a poszt-Covidban alig találni fix pontot, tünetegyüttesként kell kezelni

A koronavírus-fertőzésen áteső sportolók hetekig fáradékonyságra panaszkodnak – mondta érdeklődésünkre a Testnevelési Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese.

A Testnevelési Egyetem felhívására sok koronavírus-fertőzésen áteső sportoló jelentkezett vérplazma adásra. Ennek kapcsán kerültek kapcsolatba a poszt-Covid szindrómával – jelezte az InfoRádió megkeresésére Lacza Zsombor. Mint elmondta, sok sportoló hetekig, akár hónapokig nem rendelkezik olyan erőnléttel, mint a Covid-megbetegedése előtt.

A legjellemzőbb tünet a gyengeségérzés a körökben elvégzett felmérés szerint – mondta a rektorhelyettes.

„Ennek nyilvánvalóan van pszichés komponense, de mérhető is” – szögezte le Lacza Zsombor. Egy állóképességi sportoló például, ha korábban húsz kilométer lefutása után még szívesen úszott is, a betegség után hetekkel viszont, hiába gyógyult meg, alig kap levegőt, ha egy lépcsősort kell fölmennie, akkor egyértelmű a jele a gyengeségnek.

Ilyenkor

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},

Hírdetés

onServerEmissionEmpty: function(){}
});

meg kell vizsgálni, hogy izom- vagy a tüdőkapacitás gyengeségéről van-e szó, vagy valamilyen pszichés gátlásról

– mondta a Testnevelési Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Ha megvan a kiváltó ok, akkor azt kell kezelni.

„Az a nehéz a poszt-Covid szindrómában, hogy nincs kézzel fogható elváltozás. Nem tudunk rámutatni egy paraméterre, hogy »ha ez magas, akkor önnek poszt-Covid szindrómája van«. Inkább tünetegyüttesként kell kezelni” – részletezte.

Lacza Zsombor hozzátette, szűrtek ki sportolókat, akiknek szívritmuszavara volt, jellemzően idősebbeket, de nem volt egyértelmű, hogy ez a vírus hatása alakult ki vagy korábban fennálló állapot következménye.

Az élsportba való visszatérésnél ilyenkor a fokozatosság elvét be kell tartani – mondta Lacza Zsombor. A korai szakaszban nem ajánlatos a hirtelen visszatérés. „A sportolók ezt a példát meg szokták érteni:

a vírusfertőzés olyan terhelés a szervezetnek, mintha egy világbajnokságon venne részt. Óhatatlan, hogy utána pihenni kell”

– mutatott rá.

Mintegy ezer sportolót vizsgáltak eddig – mondta a Testnevelési Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Hozzátette, hogy továbbra is várják a fertőzésen átesők jelentkezését, mert egyrészt szeretnék megtudni, milyen a védettségük, másrészt a vérplazmaterápia életeket jelenthet. Egy levett adaggal akár három életet is megmenthetnek, ráadásul azon dolgoznak, hogy súlyos betegek gyógyítására alkalmas gyógyszert tudjanak előállítani a plazmából.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »