Labdarúgó NB I – Az éllovas és a sereghajtó találkozójával indul az év

A sereghajtó Diósgyőri VTK az éllovas Ferencvároshoz látogat szerdán a labdarúgó OTP Bank Liga idei első mérkőzésén, amelyet még a második fordulóból halasztottak el.

Az esélyek igencsak egyértelműek: a címvédő zöld-fehérek veretlenül vezetik a tabellát úgy, hogy sorozatban hét győzelemmel zárták a 2020-as esztendőt, míg a miskolciak hat egymást követő vereséget szenvedtek el a tavalyi év végén. Utolsó sikerüket is a zöld asztalnál szerezték, amikor a koronavírusos megbetegedésektől tizedelt Újpest nem tudott kiállni ellenük. A pályán október vége óta nem győztek a piros-fehérek.
   
A téli holtszezon az eredményeknek megfelelően telt: a Ferencvárosnál alig volt mozgás, a Diósgyőrnél viszont tulajdonosváltás mellett sok játékos érkezett, valamint az idény során másodszor vezetőedzőt is cseréltek. A fővárosiak legnagyobb erősítése a tavalyi Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körében búcsúztatott norvég Moldétól érkezett a jobbhátvédként bevethető amerikai Henry Wingo személyében. Rajta kívül Katona Mátét és Gera Dánielt szerezték meg az MTK-tól, a távozó oldalon pedig az ősszel mellőzött Varga Roland szerepel. A DVTK ezzel szemben nyolc új labdarúgót igazolt, egy részük Horvátországból érkezett, ahogy az új vezetőedző, Zoran Zekic is. Utóbbi Geri Gergelyt váltotta a kispadon, aki így mindössze három mérkőzést kapott a bizonyításra.
   
A fővárosiak 61 mérkőzés óta veretlenek hazai pályán az NB I-ben, kiváló sorozatuk ötven győzelemből és 11 döntetlenből áll. Legutóbbi 15 bajnoki összecsapásukat kivétel nélkül megnyerték az Üllői úton, ahol legutóbb – 2017. április 15-én – a Vasas tudott győzni.
   
Az FTC kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát, azaz egy újabb sikerrel már 12-vel lépne meg a második MOL Fehérvártól. A piros-fehérek akkor is az utolsó helyen maradnak, ha óriási bravúrral pontot, vagy pontokat szereznek a Groupama Arénában, ugyanis öt ponttal vannak lemaradva az előttük lévő Budafoktól és héttel a már bennmaradó helyen álló Budapest Honvédtól.
   
NB I, 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés, szerda:

Hírdetés

Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 20.00

A tabella: 

1. Ferencvárosi TC 14 12 2 – 31- 7 38 pont
 2. MOL Fehérvár FC 15 8 5 2 35-17 29
 3. MTK Budapest 16 7 4 5 24-21 25
 4. Puskás Akadémia FC 16 7 2 7 20-24 23
 5. Kisvárda Master Good 15 6 5 4 17-18 23
 6. Paksi FC 16 6 3 7 29-30 21
 7. ZTE FC 16 6 2 8 28-28 20
 8. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 2 8 16-22 20
 9. Újpest FC 16 5 4 7 20-32 19
10. Budapest Honvéd 16 4 5 7 24-23 17
11. Budafoki MTE 15 4 3 8 17-26 15
12. Diósgyőri VTK 15 3 1 11 18-31 10
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »