Az amerikai kormány szócsöve, az Amerika Hangja (VOA) „Olaszország türelmét veszti Macron francia elnökkel a migránsok és Líbia ügyében” címmel megjelent cikkében arról számol be, hogy gyorsan párolog az első lelkesedési hullám Emmanuel Macron nemrégiben megválasztott francia elnök iránt Olaszországban. A francia elnököt megválasztása után Olaszországban is hatalmas lelkesedés fogadta: az olasz politikusok ugyanolyan örömmel nyugtázták a nyertest, mint egy olyan John Fitzgerald Kennedy-féle politikust, aki majd segít Európának, hogy az a brexittől a migráns válságig sikerrel vegye a sok akadályt.
Csakhogy e lelkesedésnek szinte vége, és Rómában egyre ingerültebbek a francia elnökkel.
A francia és a Gentiloni kormány közötti diplomáciai kapcsolatok kezdenek feszültté válni annak nyomán, ahogyan Macron reagált Olaszország kérésére több segítségért a főként a Szaharától délre fekvő területekről a Földközi-tengeren át rekord számban érkező migránsok ügyében. Szintén nőtt a feszültség, amiért Franciaország koordinálni sem volt hajlandó a líbiai válság miatt a múlt héten Franciaországban megtartott diplomáciai találkozó előtt.
Kedden Macron elnökölt egy párizsi találkozón, amelyen a Líbiában egymással rivális frakciók közül ketten vettek részt, hogy politikai hatalommegosztást vitassanak meg a széttöredezett észak-afrikai ország újraegyesítésére. Mely ország, tegyük hozzá, olasz gyarmat volt.
A két líbiai résztvevő egyike Fajez al-Szarradzs miniszterelnök, akinek kormányát az ENSZ is támogatja, de amely még az ország fővárosában, Tripoliban sem tudja hatalmát gyakorolni. A másik résztvevő Kalifa Hafter tábornok volt. A hadúrnak a törvények nélkül élő ország keleti részének nagy részében van a legnagyobb befolyása. Rómát Macronék minderről elfelejtették értesíteni.
Paolo Gentiloni olasz kormányfő miniszterei „szokatlan módon”, jelzősíti az Amerika Hangja, nyíltan bírálta a francia elnököt, amiért lépései elvonják a figyelmet az ENSZ és az EU összehangolt erőfeszítésétől, hogy politikai megállapodást hozzon létre Líbiában az ottani három kormány és több tucat milícia között. Megjegyzendő, hogy ezen amerikai közpénzen eltartott propagandaadó elfelejtette „szokatlannak” minősíteni Matteo Renzi volt, ugyancsak szocialista olasz miniszterelnöknek azt a magyar miniszterelnöknek odavetett, páratlanul szokatlan figyelmeztetését, hogy „mossa ki a száját, mielőtt Olaszországot a szájára veszi”.
A VOA idézi Angelino Alfano olasz külügyminisztert, aki kijelentette, hogy Líbiában túl sok a közvetítő és túl sok a kezdeményezés.
Ő is és minisztertársai nem hisznek abban a „haladásban”, amelyről az Elysée palota beszélt kedden a líbiai megoldás ügyében. Róma szerint Macron belesétált Haftar tábornok csapdájába, aki most sem volt hajlandó elfogadni az al-Szarradzs kormány legitimitását. Sőt, a párizsi találkozó éppen e hadúr kezét erősíti. Amely dilemma a hazai balliberális oldal számára – vagyis, hogy Rómát vagy Párizst imádják – épp oly nehéz, mint az Oroszországgal Amerika ellen forduló Brüsszel és az eget-földet szankcionáló Washington talpának nyalása között választani.
A franciák viszont azzal vágnak vissza, hogy az olaszok naivak, ha azt hiszik, hogy Líbiában lehet tartós megoldás az Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek által támogatott Hafter kizárásával.
Az olasz kormánynak ugyanakkor orvoslás nélkül maradt másik panasza, nevezetesen, hogy az EU országok szálljanak be jobban a migránsvállalási terhükbe, hiszen már túlcsordulnak a kétszáz ezres kapacitású „menekültközpontjaik”.
A francia rendőrség elállta az útját több száz migránsnak, akik át akartak kelni Olaszországból Franciaországba Ventimigliánál, és a francia kikötőket is lezárták a migránsok előtt, mint szinte minden más EU-s ország. Franciaország e közben még meg sem közelítette migránskvótáját, amelyet a 2015-ös EU menekültszétosztás ügyében róttak ki rá.
Az olaszok azt is nehezményezik, hogy a Nigerben állomásozó nagy francia katonai egység miért nem akadályozza meg a migránsok átlépést Líbiába.
A múlt hónapban Gianni Pittella, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezére keményen megtámadta Macront, amiért a francia rendőrség „békaügetéses” pozícióban kényszerített vissza Olaszország száz, Franciaországba átcsusszant migránst.
Ami, hogy gyorsan idézzük a Magyarország kapcsolatban képzelt ügyekben is ilyenkor megszólaló kórust, a „történelem legsötétebb korszakát idézi”.