Két idős ember vetett ma véget életének Újvidéken, tudósít a 021. Nem hivatalos értesülések szerint egy idősebb házaspárról van szó.
A Novosti értesülése szerint a Pirosi úton lévő egyik emeletes ház hatodik emeletéről vetette magát a mélybe vasárnap délelőtt először az asszony, majd amikor már a rendőrség és a mentők is úton voltak, a férfi is. A helyszínre érkező mentők mindkét esetben már csak a halál tényét tudták megállapítani. Az idősebb, nyugdíjas házaspár kilétét még nem közölték.
Szomszédok a Novostinak azt mondták, feltehetően az asszony ugrott le előbb lakásuk hatodik emeleti erkélyéről, majd később követte a férje is. A hetven évesnél idősebb házaspár, állítják a szomszédok, albérlőként élt a házban, mivel a szomszédos házban, ahol az ő lakásuk volt, nincs lift, az asszony pedig nehezen mozgott. Az idős férfinak nemrég szívrohama volt. “Amennyire én tudom, van gyerekük és nem is éltek rossz anyagi körülmények között, hiszen korábban Németországban dolgoztak”, mesélte az egyik szomszédasszony.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!