A függetlenként induló, de volt szocialista miniszter, Emmanuel Macron vezet a szavazatok 23,7 százalékával a vasárnapi franciaországi elnökválasztás első fordulójában, míg a második helyen Marine Le Pen, az egykor radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke áll 21,7 százalékkal, így ők ketten juthatnak be a május 7-i második fordulóba az Ipsos által közölt exit poll eredményei szerint.
Zoom
Az álkonzervatív Francois Fillon és a kommunisták jelöltje, Jean-Luc Mélenchon fej fej mellett áll a harmadik helyen a szavazatok 19,5 százalékával.
A Harris és az Elabe közvélemény-kutatók szerint is a függetlenként induló, Európa-barát Emmanuel Macron vezet a vasárnapi franciaországi elnökválasztás első fordulójában.
Zoom
A Harris 24 százalékot, az Elabe pedig 23,7 százalékot jósol a 39 éves volt szoci gazdasági miniszter Macronnak.
Mindkét közvélemény-kutató szerint az egykor radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen áll a második helyen a voksok 22 százalékával, így a május 7-én tartandó második fordulóban Macron és Le Pen szállhat versenybe az elnöki posztért.
Frissítés: Az álkonzervatívok és a szocik már be is álltak a "független" jelölt mögé
Vezető francia konzervatív politikusok és Benoit Hamon szocialista elnökjelölt vasárnap egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a centrista Emmanuel Macront fogják támogatni az elnökválasztás második fordulójában Marine Le Pen egykori radikális jobboldali jelölttel szemben.
Miután az első, egybehangzó becslések szerint Macron és Le Pen jut be a második fordulóba, Benoit Hammon szocialista elnökjelölt azt mondta támogatóinak, hogy pártja "történelmi csapást" szenvedett szavazóbázisától, és felszólította a választókat, támogassák Macront, és utasítsák el Le Pent "a lehető legerősebb módon".
A hagyományos francia politikai színtér másik oldalán Jean-Pierre Raffarin volt "konzervatív" miniszterelnök (2002-2005), a jobbközép Köztársaságiak tagja, mely párt jelöltje, Francois Fillon a második fordulóból kiesett, kijelentette: "Habozás nélkül Emmanuel Macron mögé kell állnunk!"
2. frissítés: A végleges adatok nem változtattak az arányokon
A végleges adatok szerint Emmanuel Macron "független", centrista politikus végzett az első helyen a voksok 23,75 százalékával, Marine Le Pen, a radikális jobboldaliságát megtagadó Nemzeti Front jelöltje lett a második a szavazatok 21,53 százalékával a francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában. Ők ketten jutottak tovább a második fordulóba.
Tőlük leszakadva, de nem jelentősen, a harmadik helyen végzett a már a megmérettetés előtt megbuktatott, álkonzervatív Francois Fillon 19,91, míg Jean-Luc Mélenchon kommunista jelölt a voksok 19,64 százalékával a negyedik helyet szerezte meg.
Hazafiakkal a nacionalisták ellen
Macron vasárnap este kijelentette, hogy a francia hazafiak elnöke akar lenni a "nacionalisták fenyegetésével" szemben. Hívei előtt Párizsban tartott beszédében "nemzeti egységet" sürgetett. Közölte, hogy a lehető legszélesebb körű támogatást akarja megszerezni a május 7-i második fordulóra, és azt ígérte, már hétfőn elkezd dolgozni azon, hogy többséget tudjon szerezni a törvényhozásban.
Macron – aki egy éve indította el választási mozgalmát – méltatta kampánya támogatóit is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy “megváltozzon az ország irányvonala”.
Hangoztatta, hogy a mostani választások jelentős állomást jelentenek az ország történetében, hiszen a franciák elutasították azoknak a nagy pártoknak a jelöltjeit, akik az elmúlt harminc évben az országot kormányozták.
Francois Hollande francia államfő már vasárnap este telefonon gratulált Macronnak.
Zoom
A vörösök már éjjel bátran küzdöttek a fasizmus ellen
Történelmi eredmény Le Pentől
A hírügynökségek kiemelték, jelentős eredményt könyvelhet el a Nemzeti Front és Marine Le Pen is, mert sem a párt, sem ő soha nem kapott ennyi (6,9 millió) szavazatot az elnökválasztások történetében. Marine Le Pen 2012-ben az első fordulóban 6,4 millió voksot gyűjtött össze, míg apja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben az első fordulóban 4,8 milliót, míg a második fordulóban 5,5 milliót kapott.
Az elnökválasztás második fordulóját május hetedikén tartják.
Elsöprő Macron-győzelmet sulykolnak a közvélemény-manipulálók
A francia elnökválasztás második fordulójában Macron elsöprő győzelmet arathat Le Pennel szemben – derült ki a vasárnapi első forduló után közzétett közvélemény-kutatásokból.
A Harris közvélemény-kutató szerint Macron a szavazatok 64 százalékát szerezheti meg, az Ipsos/Sopra Steria felmérése szerint pedig a voksok 62 százalékát kaphatja az Európa-barát centrista (valójában szocialista - a szerk.) jelölt május 7-én.
A hitközség szócsövei gratulálnak
Angela Merkel német kancellár, akinek szavait külpolitikai szóvivője idézte, azt mondta: Macron eredménye jó jel Európa jövője számára. “Most szükségszerű, hogy az Európa-barát erők együtt munkálkodjanak és diadalmaskodjanak”.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter úgy vélekedett vasárnap, hogy “biztosan” Emmanuel Macron lesz az új francia elnök. A jordániai látogatáson tartózkodó Sigmar Gabriel a francia elnökválasztás első fordulója után beszélt arról a Twitteren közzétett videoüzenetében, hogy a függetlenként indult Macron “nagyszerű elnökjelölt”, és az “egyetlen olyan Európa-párti jelölt volt, aki nem rejtőzött Európa-ellenes előítéletek mögé”.
Zoom
A most gratuláló 68-asok még niggeresebben tolták
A német külügyminiszter hozzátette: világossá kellene tenni, hogy ez a választás hatalmas lehetőség egész Európa számára, és előnyös lenne a német-francia kapcsolatok szempontjából is.
Németországi parlamenti képviselők is üdvözölték, hogy Macron bejutott a második fordulóba, ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy két Európa-ellenes jelölt – Marine Le Pen mellett a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon – együttesen a voksok mintegy 40 százalékát szerezte meg.
Gratulált a francia elnökválasztás első fordulójában vasárnap elért eredményéhez Macronnak Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Szavait Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője idézte a Twitter közösségi portálon. Az üzenet szerint Juncker “minden jót kívánt” Macronnak az elnökválasztás második, május 7-én tartandó fordulójára.
A vörösök máris törtek-zúztak
Az MTI szerint "fiatal francia tüntetők", akiket felbőszített, hogy Le Pen – akkor még csak az előrejelzések szerint – bejutott az elnökválasztás második fordulójába, vasárnap este Párizsban rendőrökkel dulakodtak, akik könnygázzal próbálták feloszlatni őket.
A fiatalok, köztük anarchista és antifasiszta csoportok a francia főváros keleti részén található Bastille téren gyűltek össze, miután megjelentek az első becslések az első forduló eredményeiről.
A mintegy 300 tüntető a tér rondóján gyűlt össze, néhányan közülük álarcot és fekete öltözetet viseltek. Palackokkal és petárdákkal dobálták a rendfenntartókat, pár benzines palack is repült a rendőrök felé, akik könnygázzal válaszoltak, és három tüntetőt előállítottak. Rohamrendőrök vették körül a teret, megakadályozva, hogy újabb csoportok jussanak be az emblematikus kelet-párizsi térre.
A tüntetést egy magát antifasisztának nevező csoport kezdeményezte, amely a “barikádok éjszakáját” hirdette meg. Az egyik szervező hangosbemondón mindenkit arra hívott fel, hogy jöjjön tüntetni “Marine és Macron ellen”. ”Kijöttünk tüntetni ez ellen a jelmezbál ellen, amelyet ez a mai választás jelent” – mondta az AFP-nek az egyik tüntető, neve elhallgatását kérve.
(MTI nyomán)