Nem román és nem terrorista: székely és hazafi!

Budapesten fogták el a Hunnia-ügy egyik vádlottját, Sz. Endre Istvánt, a média által csak “román terroristaként” emlegetett férfit.

A Patrióta.info cikke (frissítve):

Az elsőfokú ítélet után több hónappal újra rácsok mögé kerültek a Budaházy-ügy vádlottjai, kivéve Sz. Endre Istvánt (székely hazafi). Most fogták el, a médiában “terrorcselekménnyel gyanúsított román férfiként” szerepel…

2016. október 27-én vitték újra előzetes letartóztatásba (azóta ismét háziőrizetbe került) hazafiakat, akik a Budaházy-ügyben letöltendő szabadságvesztést kaptak. Köztük lett volna Sz. Endre is, aki viszont nem várta meg a rendőrök kiérkezését. Lehet, hogy csak egyszerűen csak rossz helyen keresték, ugyanis információink szerint két megyére kiterjedő lakhely-elhagyási tilalom alatt volt (nem háziőrizetben), így a bírósági végzést nem biztos, hogy átvette, a rendőrség meg szándékosan megvárta, amíg körözés lesz belőle. A magyar hatóságoktól láttunk már hasonlót…

Amennyiben szándékosan kezdett el bujdosni, arra magyarázat lehet az egész igazságtalan eljárás és ítélet, amiknek nyomán nem szeretett volna egy percet sem többet ülni, hiszen volt bent eleget a rácsok mögött. Könnyen érthető lenne ez a verzió is.

Akárhogy is, de a sors fintora, hogy társai azóta már kint vannak házi őrizetben, ő viszont most kerül be, és nem is lesz könnyű helyzetben jogilag, hiszen jogilag mindenképpen úgy fogják értelmezni, hogy elrejtőzött a hatóságok szeme elől.

A hivatalos híradás – A rendőrségi szóvivő elmondta: szerdán Budapesten igazoltatták azt a 36 éves román férfit, aki ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki, a terrorcselekmény miatt.  Sz. Endre Istvánt a balassagyarmati BV-intézetbe szállították. A férfi ellen nemzetközi, illetve európai elfogatóparancs is érvényben volt.

(Patrióta nyomán Szent Korona Rádió)