Mint arról szó volt, Hawaii fővárosában, Honoluluban egy szövetségi bíró felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök második rendeletét, amely átmenetileg korlátozná a beutazást az Egyesült Államokba egyes országokból.
Zoom
Mit érdemes tudni a szóban forgó Derrick Watson szövetségi bíróról? 
1991-ben végzett a Harvard Jogi Iskolában, akárcsak Barack Obama. 
2012-ben Obama elnök nevezte ki szövetségi bírónak az amerikai szenátus jóváhagyásával. 
Nem sokkal a bíró által meghozott döntés előtt Obama volt elnök be nem jelentett látogatásra ment Hawaiira. Egy olyan étteremben vacsorázott, ami csak percekre van a bíróság épületétől. 
Alig két órával azután, hogy a beutazást korlátozó rendelet melletti és elleni érveket meghallgatta, Watson bíró egy 43 oldalas döntésben felfüggesztette annak végrehajtását.
Két óra alatt mérlegelte a felek érveit és ellenérveit, és még 43 oldalt is legépelt? Ugyan már! Nyilvánvalóan előre meg volt írva a döntés, valahogy így: „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet”.
Mindez kísértetiesen hasonlít ahhoz az esethez, amikor Loretta Lynch, Obama igazságyügy-minisztere egy arizonai kifutópályán találkozott Bill Clintonnal, ami után néhány nappal az FBI úgy találta, hogy Hillary Clinton emailjeivel kapcsolatban nem történt törvénysértés.
Watson bíró arra is hivatkozott, hogy a beutazási tilalom megakadályozná Hawaiit abban, hogy külföldi diákokat és munkásokat toborozzon, valamint a turizmust is visszavetné. 
Először is, minden országnak, így az Egyesült Államokban is hatalmában áll megválogatni, hogy külföldieket beenged-e vagy sem. Az USA-ba való belépés kiváltság, nem jog. 
Másodszor, Szíriából, Iránból, Líbiából, Szomáliából, Szudánból és Jemenből tényleg annyi képzett munkaerő és pénzköltő turista áramlik Hawaiira, hogy az ottaniak abból élnek? Persze hogy nem! Az egész indoklás nevetséges. 
Harmadszor, a honolului bíró - akárcsak az első rendeletet felfüggesztő seattle-i aktivista bíró – kínosan kerülte, hogy megemlítse a szövetségi törvénykönyv 1182. cikkely (f) pontját. Ez ugyanis napnál világosabban kimondja, hogy az elnöknek felhatalmazása van idegeneknek, valamint idegenek egész csoportjának megtiltani, hogy az Egyesült Államokba lépjenek, függetlenül attól, hogy bevándorlóként vagy nem bevándorlóként akarnak oda menni, ha úgy véli, hogy veszélyt jelentenek az Egyesült Államokra nézve.  
Végül, de nem utolsó sorban érdemes megjegyezni, hogy egy Obamához közel álló forrás szerint Obama végső célja Trump félreállítása akár lemondatással, akár alkotmányos felelősségre vonással (impeachment), mivel a korábbi elnök „nagyfokú aggodalommal figyeli azt a módot, ahogyan Trump lerombolja az örökségét – az ObamaCare-t, a szociális hálót, valamint a menekültek elé kigurított vörös szőnyeget, melyeket ő fektetett le”.
(Hidra - Kuruc.info) 
Források: