A GÉNMÓDOSÍTOTT MAGVAK ÉS AZ ÉLŐ MAGVAK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGRŐL

seed
Köztudott dolog, hogy az amerikai Monsanto elárasztotta a világot az általa létrehozott génmódosított magvakkal, melyek nagyon nagy és szép gyümölcsöket és zöldségeket teremnek. Az ízzel nem mindenki van megelégedve, de a látszat igencsak megnyerő. Viszont amikor a székely asszonyok magot fognak ezekből a szép nagy gyümölcsökből és zöldségekből, és elültetik azokat, sok esetben semmi nem terem.
Ez kicsit olyan, mint amikor egy férfi és egy nő nemzenek 10 gyermeket, és mind a 10 meddő és magtalan lesz. Kicsit ijesztő, nemde?

Általában tavasszal van a vetés és az ültetés, és ősszel az aratás, meg a betakarítás.
Általában csak az aratás és a betakarításkor derül ki, hogy milyen volt a vetés, milyen volt a mag.

Ugyanez a helyzet a világunkat elárasztó szellemi iskolákkal, szellemtudományokkal is. Első hallásra nagyon megnyerők, hangzatosak, fülcsiklandozók. Megéri, hogy fizessünk minimum 150 lejt vagy akár több száz eurót egy hétvégére.
Viszont az, hogy azok a szellemi magvak, amelyeket ezektől a megtévesztett emberektől megvásárolunk, milyen termést fognak hozni, egészen tisztán csak az aratáskor fog körvonalazódni.
Jézus azt mondja, hogy a jó fa jó gyümölcsöt, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem. Az élet rendje az, hogy azt a fát, mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágják és eltüzelik.
Drága barátaim, ellenségeim és ismerőseim, tudom, hogy ez a beszéd őrültségnek hangzik, és ti is tudjátok, hogy én továbbra sem vagyok tagja semmilyen szellemi iskolának és vallási felekezetnek.
Tudom, hogy ez az írás önmagában senkit nem fog meggyőzni arról, hogy ezek a keletről nyugatra importált, és nyugaton új jelmezbe öltöztetett misztikus tanok óriási károkat tudnak okozni az ember lelkében.
Ezért csupán azt mondom, hogy az igazságot nem lehet pénzen megvásárolni, csak a fülnek tetsző hazugságokat, melyek hamis megnyugvást adnak a léleknek. Jézus azt mondja, hogy, a lelket felszabadító igazság a Teremtő Isten kegyelmi AJÁNDÉKA, melyet ingyen kapunk és ingyen is kell továbbadnunk. Ezért lehetetlen megszerezni emberi ambíció, kitartás, vezetett meditációk, különböző megvilágosodási technikák és iskolák, légzésgyakorlatok és intellektuális erőlködés révén.
Sokan közületek tudják, hogy nagyon hosszú utakat bejártam, hogy megtudjam, mi a színfalak mögötti valóság.
Arra jutottam, hogy Jézus Krisztus személye élő valóság. Ennek ellenére tudom, hogy senkit nem győzhetek meg erről, mert nem az én dolgom a meggyőzés, hanem az Övé.
Csak azt mondhatom, amit Ő mondott, hogy aki igazán tiszta szívvel keres, talál, és az zörgetőnek megnyittatik, és aki valóban éhezi és szomjazza az igazságot, megelégíttetik.
Akik azt hiszik, hogy ezekben a szellemi iskolákban, pénzért megvásárolhatják a lélek szabadságát elhozó igazságot, durván becsapják magukat, és olyan károkat és torzulásokat okoznak a lelkükben, melyeket emberi erővel teljességgel lehetetlen kijavítani, és melyek akár örökre is elszakíthatják a lelket a Jóisten kegyelmétől.
Elmondhatom nektek, hogy nem egy és nem két esetről tudok, melyek arról tanúskodnak, hogy különböző szellemi iskolák és az ott történő beavatásnak nevezett esketések és fogadalmak révén az illető személy kemény démoni megszállás alá került.
Tudom, hogy hihetetlen, és bevallom, én sem hittem addig, amíg a saját szemeimmel nem láttam.
Akik most nem hiszitek, amit ide írok, majd emlékezzetek ezekre a sorokra, amikor a fent említett jelenséggel személyesen találkoztok. És arra is emlékezzetek, hogy Jézus Krisztus nevében valós, tényleges szabadulás van. Neki van ereje ahhoz, hogy elvegye tőlünk azt a szellemi vakságot, melyet a világot uraló szellemi erők és fejedelemségek hoznak ránk. Ezt egyébként meg is lehet érteni. És aki igazán kíváncsi rá, meg is fogja érteni, hogy miért adatott ekkora hatalom az Ő személyének, az ő nevének.
Azt is fontos tudnunk, hogy Ő a szabadítást nem kényszeríti ránk. És senkitől nem veszi el a szellemi vakságot, a megkötözöttséget, a békétlenséget, a betegséget, a bosszúvágyat, az őszintétlenséget, az önámításra való hajlamot, a lelket rabigában tartó versenyszellemet, a félelmet, a szégyenérzetet stb, aki saját szabad akaratából nem fordul hozzá SZEMÉLYESEN.

Tudom, hogy sokan közületek teljesen tisztában vannak vele, mert megélték, hogy amiről itt beszélek, az nem csupán képzelgés. Nem érdekem, hogy bárkit is meggyőzzek ezekről a dolgokról. Amit mondok, csupán azért mondom, mert ha annak idején valaki nem mondta volna el nekem, hogy van reális esély a szabadulásra, én sem tudhattam volna róla. És ha nem hallottam volna róla, még mindig a fület csiklandozó, önmegváltás és önmegvalósításról szóló misztikus tanok után szaladgálnék, lépésről lépésre odaajándékozva a lelkem a sötétség fejedelmeinek.
Teljes szívemből kívánom, hogy igaz szabadulásban legyen részetek, hogy az, aki eltávolította a szellemi vakság redőnyeit szemeimről, minél több embertársammal megtegye ugyanezt, hogy megéljék, mit jelent lélekben szabadnak lenni.

Drága barátaim, fontos odafigyelnünk, hogy milyen szellemi magvakat ültetünk: génmódosított magvakat, vagy természetes, élő magvakat. …mert minden mag kihajt, és teremni fog egyszer. Vannak szellemi magvak, melyek íztelen gyümölcsöket, lelket gyötrő fájdalmat és önpusztítást előidéző békétlenséget teremnek. És vannak magvak, melyek finom gyümölcsöket, jóízű szabadságot, igazi lelki békét teremnek, melyet senki nem vehet el tőlünk. Az utóbbit a feltámadt és ma is Élő Krisztus Jézusnál keressétek, mert ahogy egy magamfajta eltévelyedett embernek  odaadta, másnak is oda fogja adni.
A János evangéliuma, mely röviden és tömören bemutatja Őt csupán egy néhány oldal. Sokan annál ezerszer többet olvastak már a tisztánlátás, a szellemi felemelkedés és a megvilágosodás reményében. Ha nyitott szívvel és nyitott elmével olvassuk, Ő maga tesz bizonyságot arról, hogy mi az, ami igaz a János apostol által leírt szavakból, és mit tehetünk azért, hogy meg tudjuk különböztetni a génmódosított magvakat azoktól a magvaktól, melyekben élet van.

Categories: Minden | Hozzászólás

Bejegyzés navigáció

SZABAD A GONDOLAT! (vélemény/kérdés/üzenet)

Start a Blog at WordPress.com.