Az ostrom nem ijesztett meg senkit. Vincennes környékén 200 ezer birka, 40 ezer marha legelészett, a városvédők hatalmas liszt- és rizstartalékot halmoztak fel. Az árak mégis hamar elszabadultak, a készletek uzsorásokhoz vándoroltak, az ideiglenes kormány bevezette a fejadagokat. Október végére elfogyott a takarmány, le kellett vágni az állatokat. Párizs először sózott húson élt, korpából, zabból sütöttek kenyeret. Az ostrom 40. napján háromnegyed arany frankba került egy tojás, a vajat tízszeres áron mérték. Hugo már október 6-án ezt írja naplójában: „Nincs vaj. Nincs sajt. Alig van tej és tojás. Lóhúst eszünk minden formában.” A költő rögtönöz is egy versikét: „Az ebédtől hasam hánykódik keveregve, / lovat ettem – sokat gondolok a nyeregre.” Hiába fogták ugyanis ki a konflisokból a gebéket, hajtották vágóhídra a versenylovakat, a francia gyomor ugyanolyan nehezen fogadta be a pacit, mint a magyar. Lovas nemzet nem darálja le virslinek legjobb barátját. Akkor már inkább az öszvér, a szamár.
De a patásokat is hamar felélték. November elején Hugo a következőt jegyzi fel: „Most már nem is lovat eszünk. Talán kutyát? Patkányt? Néhanapján fáj a gyomrom. Az ismeretlent esszük.” A kutya fogyasztása vihart kavart. A buldog rágósnak bizonyult, az uszkár íze azonban – az ostromlott ínyencek szerint – mennyei. Közkedveltségnek a macska örvendett. Az ostrom 135 napja alatt a párizsiak 25 ezer cicát fogyasztottak el, többnyire ragunak készítve. Így a legjobb – mondta Thomas Génin séf, aki a Temps című napilapban tette közzé kulináris tapasztalatait. A patkány elkészítéséről sorozatot írt. A rágcsáló remek sültnek, pástétomnak, csak erősen kell fűszerezni. A lényeg, hogy élő állatot vegyünk, amelyet előttünk fojt meg a mészáros kutyája.
Hugo novemberben fanyalodott rá: „Tegnap patkányhúst ettem” – írja. Aztán a patkány is vészesen fogyni kezdett. Karácsonyra három frankot is megadtak egy kövérebb példányért. A kulináris orgia akkor érte el tetőpontját, amikor Geoffroy Saint-Hilaire főigazgató engedélyezte az állatkert lakóinak kiárusítását. Először a madarakat áldozták fel, aztán eladtak hat jakot, három zebut, egy vízibivalyt, majd következtek a vaddisznók, rénszarvasok, struccok, kenguruk. Még a szenegáli fekete hattyút is felfalták. Költőnk rezignáltan írja november végén: „Tegnap szarvast ettünk, tegnapelőtt medvét, az előző két napon antilopot.”
Aztán december 20-án agyonlőtték a város két kedvelt elefántját, Castort és Polluxot is. A gyerekek kedvenceit egy spekuláns vásárolta meg 27 ezer frankért, és Monsieur Bellanger, a Café Voisin tulajdonosa szilveszteri vacsorán porciózta fel. Az elegáns párizsi éttermek szinte licitáltak egymásra: oroszlánpörkölt, töltött szamárfej, medvetalp, szarvasgombás antiloppástétom. Miközben Párizs éhezett, fázott és gyászolt, a bankárok, politikusok kulináris mámorban éltek. A Peters vendéglő oposszumot kínált, Choron séf elefánthurkát készített. Írók egy csoportja emlékérmet adott át Brébant fűszeresnek a következő szöveggel: „Kéthetente Önnél vacsoráztunk, és észre sem vettük az ostromot!”
Igaz, azt sem vették észre, hogy december 5-én meghalt Alexandre Dumas, minden idők legnagyobb francia gourmet-ja. Mert attól még senki nem lesz ínyenc, ha ezüsttálcán tálalják neki a patkánykarmonádlit.

Vinkó József (Heti Válasz)