Egy belga állampolgárságú, harminchárom éves afrikai férfit megcsonkítva találták Brüsszel egyik belső kerületében vasárnap hajnali 3 órakor. Nem messze megtalálták a "belga" szemgolyóit, közvetlenül egy penge mellett.
Az áldozatot életveszélyes állapotban szállították kórházba – tette hozzá közleményében az ügyészség. Az esettel kapcsolatban - minden bizonnyal egy tulipánföldet öntözgetni naponta fapapucsban csattogó - holland állampolgárságú személyt vettek őrizetbe.
Zoom
A hollandok már csak ilyenek
A nyomozás jelenlegi állása szerint a "holland" összeverekedett a "belgával", és az előbbi a dulakodás során megcsonkította áldozatát, majd elmenekült a helyszínről.
A rendőrség vasárnap kihallgatta a támadót, aki súlyos testi sértésért, kínzásért és embertelen bánásmódért felelhet majd a bíróság előtt.
A "holland" beismerte, hogy egymásnak ugrottak a belga áldozattal, de “nem tudta teljes bizonyossággal megerősíteni, hogy kivájta a szemét” – írta az ügyészség.
Az ügyről tudósító RT News megjegyzi, hogy a támadás egyik lehetséges magyarázata szerint rivális afrikai törzsek közötti leszámolásról is lehet szó. A belgiumi médiumok megfogalmazása szerint még sohasem találkoztak az erőszak ilyen formájával. Hát talán jobb lesz, ha hozzászoknak.
Perge Ottó - RT News - 7sur7.be nyomán