Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
hm.jpg

A sátánizált Horthy 17.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Folytatva előző írásom fonalának to­vább­sodrását: Horthy tehát meneszti a nyilasokra kacsintgató Darányit.

Imrédy azért kerül látószögébe, mert Gömbös alatt jól teljesített, pénzügyi sikereket ért el, s szociális szempontokat hangoztatott. És elfogadhatta a szélsőjobbos erősödő ellenzék is. A társadalmi gondok egyre égetőbbek. Részben Trianon, a gazdasági válság, s a mezőgazdasági reform hiánya következtében (az elmaradt földosztás). 1938 körül azonban javulnak a gazdasági mutatók (európai kemény valuta a pengő), ami nagyon fontos! Az élelmiszerre kiéhezett német piac fizetőképessége nő. És a munkanélküliséget csökkentette az ipar (hadiipar) fejlesztése is.

Népszerűségét gerjesztette Imrédy kaposvári beszédével. Szociális reformokat ígért, „csodás forradalmat”, aminek föltétele lett volna a rendeleti úton történő kormányzás. Horthy és a parlament azonban ragaszkodott a demokráciához és megakadályozták ezt a törekvést. Erre az időre esett az első bécsi döntés. Hangsúlyozom: nemcsak Hitler és Mussolini „jóvoltából”, hanem az angol és a francia fél jóváhagyásával. Vagyis a kormányzó (minden rossz­hiszemű utólagos híresztelés dacára) józanul fölmérte a hazai és a nemzetközi állapotokat. Fölismerte a külső és belső szélsőjobboldali veszélyt, ezért azt kivédendő újra őt nevezte ki miniszterelnöknek. Jobb híján. Imrédy abban a reményben közeledett a németekhez, hogy Kárpátalját visszakaphatjuk. (Trianon!) Ennek érdekében készítette elő a második zsidó törvényt. Amit a következő évben, Teleki miniszterelnöksége idején ratifikálnak. Ha Teleki útját állja az Imrédy által előkészített törvénynek, mi lett volna a revizionisták, a megerősödött szélsőjobb ellenzék és éppen a zsidókérdés meg nem oldása miatt megszállással fenyegetőző nácik reakciója? Az angol Halifax ugyanakkor elhúzza a mézesmadzagot Horthyék előtt: nem feledkeznek meg a trianoni orvoslást áhító magyar igényekről. Másnap Göring közli: ha nem kapcsolódnak be a magyarok a csehszlovákiai megszállásba, semmi jóra ne számítsanak. Megint Trianon. Mi több: a baráti lengyelek is javasolják, vegyünk részt a csehszlovákellenes német–lengyel katonai akcióban. Ribbentrop pedig fenyegetően kérdi: mit tesz a magyar kormány, ha Németország megtámadja Csehszlovákiát? Kitérő válasz. Vagyis diplomáciai kibúvó Trianonból fakadó kényszerhelyzetben. (Ránki-féle sztereotípia megint.) Kedvezőtlen epizód Horthy rossz taktikai húzása: Werth Henriket nevezi ki a vezérkar főnökévé. Werth abszolút háborús­párti. Náci kompetens. Később oroszlánrésze volt abban, hogy beléptünk a II. világháborúba. Megint trianoni kényszerből ugyan, mert a szlovákok és a románok már beléptek. Werth arra hivatkozott, reményünk sem lesz területi korrekcióra, ha semlegesek maradunk.

És megint Trianon, és megint Trianon. Aki nem élt 1945 előtt, föl sem foghatja, mit jelentett a köztudatban a halálra csonkított hazában élni! Ezt még az akkori baloldal is átérezte. A mai érzéketlen defetista idiotoncok ezt képtelenek kapiskálni.

Csehszlovákia nem hajlott megegyezésre. Két kérésünket utasította el, annak ellenére, hogy torkán a náci bozótvágó: a magyar politikai bebörtönözötteket engedjék szabadon, és a trianoni békekötésben elfogadott kötelezettségüket hajtsák végre! Adják meg a magyarok kisebbségi jogait. A Ruszin Nemzeti Tanács magyarokat hív be rendfönntartás céljából. Ezt a német követ ellenzi. November 27-én Imrédy ismét lemond.

(Folytatjuk.)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>

A sorozat korábbi részei:

A sátánizált Horthy 1.

A sátánizált Horthy 2.

A sátánizált Horthy 3.

A sátánizált Horthy 4.

A sátánizált Horthy 5.

A sátánizált Horthy 6.

A sátánizált Horthy 7.

A sátánizált Horthy 8.

A sátánizált Horthy 9.

A sátánizált Horthy 10.

A sátánizált Horthy 11.

A sátánizált Horthy 12.

A sátánizált Horthy 13.

A sátánizált Horthy 14.

A sátánizált Horthy 15.

A sátánizált Horthy 16.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (312) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Kultúra (7) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2788) Tereb (146) Gasztronómia (539) Politika (1582) Vetítő (30) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Sport (729) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Életmód (1) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Gazdaság (705) Mondom a magamét (7546) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>