Günther Oettinger, a digitális gazdaságért felelős német uniós biztos néhány napja hatalmas botrányt kavart, amikor előkerült egy Hamburgban, a vállalatvezetők szövetsége ülésén felvett videó, amelyen egyebek között a kínaiakat „ferdeszeműeknek” nevezte, amikor egy kínai kormányzati küldöttségről beszélt. A felvétel tanúsága szerint a teremben lévők a kijelentésén nagyokat kacagtak. E beszédében jól nekiment az EU–Kanada szabadkereskedelmi megállapodás, a hírhedt CETA aláírásától vonakodó francia nyelvű belga Vallónia tartománynak is, amelyet „kommunisták által kormányzott mikrotérségként” szólt le. De fóbiásan odamondott még a homo-házasoknak is.

Mindenki felháborodással vegyes feszült figyelemmel várta, mit lép majd az Európai Bizottság, illetve az Európai Unió, hiszen, ha más felelős politikus mondana hasonlóan rasszista kifejezéseket, egymás után sorakoznának a brüsszeli Berlaymont nevű épületszörnyben tanyázó túlfizetett biztosok, illetve azok kápója, Jean-Claude Juncker, megleckéztetve az illetőt, nagyjából ötpercenként előhúzva a szókészletéből az „uniós alapértékek” és hasonló fennkölt, a valósággal a leghidegebb köszönőviszonyban sem álló szavakat.

Az Európai Unió ellenségének messze nem nevezhető Politico gigamediális szervezet is felháborodott. Azon nyomban Twitter-üzenetben tudakolta az Európai Parlament hétszázötvenegy képviselőjétől, mit kellene tennie Oettingernek. A válaszolók hetvenhárom százaléka azt twittelte vissza, hogy Oettingernek le kell mondania. Húsz százalék azt, hogy bocsánatot kellene kérnie, és csak hét százalék vélekedett úgy, hogy nem kellene reagálnia. A Politico pedig kronológiai sorrendben mutatta be tizenöt korábbi vastag szövegének felidézésével, hogy Oettinger egyáltalában nem „új” bűnös gyalázatosan sértő kijelentéseivel. Nem elfeledve azt a Frauke Petrynek, az Alternatíva Németországért párt társelnöké­nek odavetett mondatát, hogy „Ha Petry a feleségem lenne, még ma éjjel megölném magam”, és hogy David Cameron Brexit-ellenes kampányát egyenesen „szarnak” nevezte.

Kérdés csak azoknak, akiknek minden olyan esetben elveszik az „uniós alapértékek” névre hallgató pénztárcája – bocsánat, lelkiismerete: vajon mit tettek volna ők, Angela Merkeltől az ügyről szintén mélyen hallgató sajtójáig, beleértve a nálunk Soros-támogatással működő, a rasszizmus témáját máskor imádó médiumokat, ha egy ismertebb, „szélsőségesnek” nevezett európai parlamenti képviselő egyik felszólalásában „horgasorrúakat” emlegetett volna, vajon a beszédét követő hányadik másodpercben tör ki a hangorkán? És mennyi ideig tart, ameddig kizárnák a bűnöst e magasztos testületből?

De Oettinger testülete meg sem nyikkan. Miközben most már tényleg a sors tépi szét. Nem elég neki maga az Oettinger-botrány, képes volt pár napja arra, hogy felmentést adjon José Manuel Barroso volt európai bizottsági elnöknek arra a lépésére, hogy megszegve a munkája után elrendelt „szélcsöndes” korszakot, lobbistának szegődött el a Goldman Sachs befektető bankárházhoz.

Tegnap pedig az a bomba robbant, hogy kiderült, Kristalina Georgieva, Juncker helyettese október 28-án közölte felettesével, azon a napon, azaz jövő január 2-án, amikor befejezi költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős biztosi munkáját – amelyre éppen Oettinger pályázik –, már meg is kezdi ténykedését Washingtonban, a Világbanknál. Ami viszont kétségessé teszi, hogy e pillanattól kezdve akár egy percet is dolgozhatna tovább biztosként az összeférhetetlenség miatt, amelyet az okoz, hogy az Európai Bizottság komoly pénzekkel támogatja a Világbankot. De nem. Dolgozik ő vidáman, és munkáltatója nem volt hajlandó válaszolni a létezése óta az utóbbi hetekben először végre a kellő szakmai „szemtelenséget” felmutató brüsszeli szakportálnak, az Euractivnak az általa többször feltett kérdésére, vajon az uniós biztosokat kötelező magatartási szabályzat lehetővé teszi-e, hogy egy még dolgozó biztos jövőbeli munkahelyekre vadásszon.

De az Európai Bizottság most Oettingerről is úgy hallgat, mint a sír, holott többször kérdezték tőle, mit reagál. Az ügyben tiltakozó csoport petíciójának át nem vételét pedig úgy nyomatékosította, hogy lezáratta székhelyének kapuit.

E magatartása olyannyira feldühítette az előbb emlegetett Euractiv szerkesztőségét, hogy az két nappal ezelőtt szétküldött kör-emailjét azzal kezdte, hogy „ha az Európai Bizottság nem néz szembe hitelességi válságával, akkor azt kockáztatja, hogy megerősödnek a vele szemben táplált legrosszabb előítéletek, azaz, hogy arrogáns, elitista és a valósághoz nincs köze”.

Hétfőn az Európai Unióval ugyancsak messze nem ellenséges francia Libération napilapban az igencsak fajsúlyos francia újságíró, Jean Quatremer írt hosszú, felháborodott cikket arról, ami történik az Európai Bizottság háza táján ezzel a Shakespeare bűzlő Dániájára asszociáló címmel: „Oettinger, Barroso: valami rothad az Európai Bizottság királyságában”.

Ami talán legalább ennyire megdöbbentő, az a német média – Oettinger hazai sajtójának – hallgatása. Hogy mennyire meglepő volt, arra jellemző a Politico szerkesztőségének tegnap reggeli kör-emailje, amelyben e hallgatásra hívta fel a figyelmet, jelezve, alig volt ez alól kivétel, azaz csupán néhány médium ismertette az Oettinger-botrányt.

Pedig a hallgatás nagyon veszélyes… Hitlert idézi fel, ha hiszünk ugyanennek a német médiának. A Magyarországról évtizedek óta hazudozó tudósítók visszataszítósági kategóriájának nehéz versenyében az élbolyba tartozó Keno Verseck egyik fizető helyére, a Spiegel Online német honlapjára a bőnyi rendőrgyilkosságról kitett cikke a hallgatást oly súlyosan elítélő címet kapta: A neonácik tombolnak, Orbán hallgat.

Most egyrészt ugorjunk át azon az apróságon, hogy a magyar miniszterelnök egyáltalán nem hallgatott a rendőrtiszt lelövéséről, másrészt tegyük fel a kérdést, vajon a Verseck-félék németországi változatai mikor kapják fel tollukat és írnak egy cikket azzal a címmel: Tombol a rasszista Oettinger, hallgat az Európai Bizottság.

Nos, a mai nyugati véleményterror világában egy ilyen tisztességes és bátor cikket ne várjon senki ezektől az ulfkottei módon megvásárolt gazemberektől, akiket azért fizetnek, hogy naponta írják le „halált megvető bátorsággal”, hogy a „populisták” Európát fenyegetik, és mindjárt itt vannak a 20. század harmincas–negyvenes évei.

Mert itt az „alapvető uniós értékek” ma azt jelentik, hogy a nép nyakára pénzprésként ültetett Junckerek, Oettingerek, Barrosók és társaik azokat köpik le ott, ahol nekik anyagi és hatalmi érdekük.

Lovas István –]]> www.magyarhirlap.hu]]>