Ma: 2024.05.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Kell zsebpénz? Akkor csináld!” - szexre használták a gyerekeket a nevelőotthonban
Bors/Népszava 2016. 09. 08. 7:02:00

Tizenöt fiatal mert a jogvédőknek beszélni arról, hogy mi történik Magyarország egyik nevelőotthonában, ahol 9-10 éves kislányokat orális szexre tanítanak a nevelők. A szexért cserébe több zsebpénzt, édességet és extra kimenőt adtak a gyerekeknek. Rendőrségi feljelentés már született az ügyben, a nyomozóhatóság feljelentés-kiegészítést rendelt el. 



Jogvédők úgy döntöttek, ideje leleplezni, ország-világ elé tárni, mi is folyik annak a nevelőotthonnak a falai között, amelyről borzalmas történeteket mesélnek a korábbi lakói. Az élet most is „zajlik”, a jogvédők állítják, néhány hete egy nap alatt öt kiskorú került kórházba. Négyen begyógyszerezték magukat, az ötödik pedig felvágta az ereit. Nem akartak meghalni, csak elkerülni onnan, ahonnan minden fiatalkorú menekül.

Játékért, édességért, több zsebpénzért nevelőket elégítettek ki a gyerekek egy magyarországi otthonban. 

A fiatalok egyike egy olyan kilencéves kislányról számolt be, akit a nevelők tanítottak meg arra, hogyan kell szájjal kielégíteni egy férfit. A nevelők abban is rutint szereztek, hogyan kerüljenek közel a gyakran árva, félárva fiatalokhoz, hogyan jussanak hozzá a számukra lehető legkényelmesebb és kockázatmentes módon szexuális kielégüléshez. A nagyobbaknak zsebpénzt ígértek, a kisebbeknek játékokat, édességet. A kicsik 9-10 évesek, a nagyobbak 13-15 esztendősek voltak.

Volt olyan korábbi lakó, aki elmondta, hogy a benti történtek miatt nem képes normális szexuális életre.

További friss információk
Cigány rabszolgatartók verték halálra azt a 34 éves nőt, akinek holttestét Aszódon találták meg
Eszméletlenre verték, kirabolták, majd magára hagyták ismerősüket az erdőben
A bicskával és féltéglával családtagjait fenyegető férfi a kórházi ápolóra is rátámadt
Első fokon ítéletet hirdettek a negyedszázada húzódó kecskeméti diszkós gyilkosság ügyében
Félreértés miatt akarta megölni
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat