A diplomata kertelés nélkül kijelentette: Moldova nem Románia, a két ország egyesülése pedig nem jelentene „praktikus megoldást” a fennálló gondokra.

Az egyesülés szorgalmazásával saját politikai túlélését megalapozni akaró román exállamfő, Traian Băsescu ugyan most Mihai Ghimpu moldovai liberális pártelnökkel kórusban kígyót-békát rákiabál a nagykövetre, a szovjet–orosz birodalmi törekvések szószólójaként próbálva feltüntetni őt, azonban nagyon csodálkoznánk, ha a washingtoni külügy a közeljövőben bármilyen magyarázkodó, ne adj’Isten, mentegetőző közleménnyel állna elő. Inkább élünk a gyanúperrel, hogy Pettiten keresztül a hivatalos Washington jelezte a forrófejű bukaresti és chişinăui politikusoknak: verjék ki a fejükből a határmódosításról szóló terveiket. Ilyen horderejű kérdésekben ugyanis nagykövetek általában nem magánvéleményt szoktak hangoztatni.

Bár Băsescun kívül hivatalban lévő, magas rangú román állami vezető még nem fogalmazta meg teljesen egyértelmű politikai célként Moldova Románia általi bekebelezését, a bukaresti kormányok szimbolikus és kevésbé szimbolikus lépések – köztük jelentős összegű hitel folyósítása – révén igyekeztek egyre szorosabbra fűzni a kapcsolatot a két ország között. Miután Bukarest az utóbbi években a térségbeli amerikai törekvések kritikátlan kiszolgálójaként tűnt ki, befogadva az európai rakétapajzs elemeit, és lelkesen támogatva minden washingtoni katonai kezdeményezést, egyes körökben fölmerülhetett, hogy ezáltal sikerülhet elnyerni Samu bácsi jóindulatát a Prut vonalán húzódó román–moldovai határ keletebbre tolásához.

Csakhogy a kelet-európai térségben máris épp elég probléma van ahhoz, hogy Washington és a NATO a populista, soviniszta indíttatású román vágyálmok miatt új válsággóc létrejöttéhez adjon támogatást. Hiszen kelet-Ukrajnában orosz támogatással szakadár erők vannak hatalmon, a tűzszünet ellenére szórványos harcokról érkeznek jelentések, és egyértelmű, hogy a nagyhatalmi státusát és térségbeli befolyását visszaszerezni akaró Oroszország nem fogadná el szó nélkül Moldova EU-, egyúttal NATO-csatlakozását a Romániába való beolvadás révén. Főleg úgy, hogy a Pruton túli országban jól kiépített hídfőállásai vannak, ráadásul az ottani polgárok zöme sem pártolja az egyesülést.

Arról nem beszélve, hogy a NATO-nak és az EU-nak, de igazából a még mindig ingatag lábakon álló gazdasággal rendelkező Romániának is csak púp lenne a hátán a kontinens legszegényebb országaként számon tartott régió, ahol a korrupció is az eget ostromolja, és amely ezáltal a térség biztonsági kockázatait is fokozná.

James Pettit nyilatkozatában Moszkvának, Bukarestnek és persze Chişinăunak is üzent. Előbbinek azt, hogy nem kívánják tovább mérgesíteni a már amúgy is feszült helyzetet, amikor Szíriában körvonalazódhatnak az IÁ elleni együttműködés és a rendezés alapjai. A vágyálmokat kergető romániai politikusoknak azt, hogy ne próbáljanak határmódosításra törekedni – miközben épp ők ostorozzák a leghangosabban az oroszokat a Krím elcsatolása miatt –, a moldovaiaknak pedig azt, hogy próbáljanak meg önállóan, a demokratikus értékeket, az emberi és a kisebbségi jogokat tiszteletben tartva a Nyugathoz integrálódni. Mondjuk, ez utóbbiak a bukaresti politikum számára is ugyanúgy megfontolásra javallottak.