Dzsihadista anyja kitoloncolása közben életét vesztette egy öthónapos kisgyerek egy török repülőgép fedélzetén - közölték csütörtökön nevük elhallgatását kérő diplomáciai források.
A dél-törökországi Gaziantep városból Isztambulba tartó repülőgép fedélzetén halt meg a szír származású, ám francia állampolgárságú nő, Iman Mahiev kisgyereke. Mahievet a szíriai határ közelében tartóztatták le a török hatóságok, majd az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel való állítólagos kapcsolata miatt kiutasították Törökországból. Isztambul érintésével gyerekével együtt jutott volna el Franciaországba.
Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a koraszülött kisfiú születési szívrendellenesség miatt hunyt el a Turkish Airlines török légitársaság járatán.
A Dogan török hírügynökség azt írta, hogy az öthónapos kisgyerek útközben lett rosszul, s az újraélesztési kísérletek sikertelennek bizonyultak.
Törökország délkeleti része jelenti a legfőbb "kaput" a Szíriába igyekvő külföldiek, különösen az Európából toborzott "dzsihadistaújoncok" számára. Az október 10-i, 103 halálos áldozatot követelő ankarai kettős öngyilkos merényletet követően Törökországban megsokszorozódtak a dzsihadista szervezettel kapcsolatba hozható letartóztatások. Az egyik támadó, Yunus Emre Alagöz az Iszlám Állam szimpatizánsa volt.
A 2015. november végén nyilvánosságra hozott legutóbbi hivatalos statisztikák szerint a török hatóságok már több mint 2600 feltételezett dzsihadistát utasítottak ki az országból.
(MTI nyomán)