A Saul fia című filmről

Nemes Jeles László 2015-ös alkotása Saul Ausländer, az auschwitz-birkenaui haláltáborban a Sonderkommando tagjaként dolgozó zsidó férfi szemszögéből mutatja be a haláltáborok külvilágtól hermetikusan elzárt világát.

Az úgynevezett Sonderkommando tagjai szintén a deportált zsidók közül kerültek ki, akiket arra kényszerítettek, hogy a gázkamrákba hurcolt foglyok után takarítsák ki a helyiségeket, illetve a holttestek elégetése is az ő feladatuk volt. A film konkrét történelmi eseményeken is alapul: 1944 októberében, miután megtudták, hogy ki akarják végezni őket, az auschwitzi sonderkommandósok támadást indítottak a tábort felügyelő katonák ellen. A lázadásban tizenkét SS-tiszt sérült meg, hárman pedig meghaltak. Azon kevés rabot, akiknek sikerült megszökniük, rövid időn belül elfogták, és mindannyiukat megölték.

A Saul fia a lázadás előtti egy nap, illetve a lázadás történéseit jeleníti meg. A film azonban nem a történelmi eseményeket hangsúlyozza; a középpontban Saul története áll, aki az egyik transzport után az elégetendő halottak között a saját fia holttestét véli felfedezni. A lázadásra való előkészületek mindvégig hidegen hagyják, a továbbiakban az az egyetlen célja, hogy találjon egy rabbit, és kaddist (a gyászoló hozzátartozó Istent dicsőítő imádsága) mondasson halott fia fölött.

Törekvése sokszor ellentétbe kerül fogolytársaiéval, hiszen minél inkább bevonják a lázadás megszervezésébe, annál kevésbé motiválja a táborból való kijutás vágya. Így személyében azzal a töréssel „találkozunk” a filmben, amely az egyén és a közösség között húzódik. Saul fogolytársai nem értik a kaddis elmondásának jelentőségét, számukra teljesen értelmetlen cselekedetnek tűnik a koncentrációs táborban zajló események közepette eltemetni valakit.

A film legmélyebb paradoxona valójában ebben a belső konfliktusban ragadható meg: ott, ahol az emberi méltóságot minden tekintetben meggyalázták, ahol a másik szenvedésére való érzékenységet teljesen kiölték, és ahol a túlélés törvénye felülírja a szeretet törvényét, valaki meglát valakit, és fontossá lesz számára annak a másiknak a léte, azaz jelen esetben halála. Mert Saul magáénak vallja a fiút (akiről a film nézője nem tudja meg, hogy valóban az övé-e), közösséget vállal nemcsak halálával, hanem egész életével is, amely a temetés szertartásában éri vagy érné el végpontját. A kaddis ugyanis az örök életbe vetett hit megvallása is egyben, éppen ezért a főszereplő (aki „Ausländer” nevéhez illő módon valójában mindvégig kívülállóként, idegen földről érkezettként van jelen abban a közegben, amelyben egyfelől nem lehet idegen, másfelől pedig csak az lehet az ember) törekvésének látszólagos értelmetlensége ellenére egész létének értelmet tud adni, megnyitva egy olyan perspektívát a koncentrációs táborok leszűkített, „lét-fosztó” terében, amely a túlélés helyett az élet értelmére mutathat rá. Mint ilyen, a kaddis tehát léteseménnyé válik Saul számára, legalábbis az elmondására irányuló törekvésben összefonódik a halott gyermek iránt érzett felelősség a saját élet értelmének megtalálásával, amely egyetemes emberi tapasztalatként jelenik meg Nemes Jeles filmjében.

Saul a fiú halálával bizonyos értelemben tehát „új életet” kap, amennyiben képessé válik arra, hogy túllásson a körülötte történő borzalmakon.  A filmbeli szűkített kameramozgás, a közeli plánok szűk térhatást keltenek a nézőben, ennek többek között az is a célja, hogy hangsúlyozza a Saulban lejátszódó lelki folyamatot, így közelítve a befogadót a főszereplő egyetlen vágyához, hogy megadja a végtisztességet az elhunyt fiúnak. A film kamerakezelése amennyiben leszűkít, annyiban fel is tár: nem vész el a részletekben, nem csak a külső történések ábrázolásának és láttatásának eszköze, minden, amit a kamera mutat, csak annyiban bír jelentőséggel, amennyiben ahhoz járul hozzá, hogy Saul terve megvalósulhasson. Így a személyes perspektíva egyetemessé tágul, legalábbis a filmet teljesen uraló nézőpont azáltal, hogy egyszerre személyes és objektív, egy emberen kívül álló, nagyobb mozgatóerőre irányítja a figyelmet. Mindarra, ami túl van a félelmen, a szabadulás vágyán, a gyűlöleten, a borzalmon és a halálon.

* * *

Rendező: Nemes Jeles László; forgatókönyvíró: Nemes Jeles László, Clara Royer; operatőr: Erdély Mátyás; díszlettervező: Rajk László; producer: Rajna Gábor, Sipos Gábor; hangmérnök: Zányi Tamás; vágó: Matthieu Taponier.

Szereplők: Röhrig Géza (Saul Ausländer), Molnár Levente (Abraham), Urs Rechn (Biedermann), Zsótér Sándor (Orvos), Todd Charmont (Braun), Uwe Lauer-Krisztik Csaba (Voss).

Fotó: Műút.hu

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír