Görögország területi viták miatt semmi szín alatt nem hajlandó együttműködni Törökországgal az uniós külső határ védelmében az Égei-tenger keleti részén, ahol a legtöbb bevándorló átkel az EU területére. Erről Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a napokban a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.
A hetilap értesülése alapján Angela Merkel a héten telefonon egyeztetett görög kollegájával, aki elmondta, hogy a görög parti őrség semmiképpen nem működik együtt a török parti őrséggel az Égei-tenger keleti részén kialakult helyzet rendezésében.
A térségben az embercsempészek szinte háborítatlanul tevékenykednek. A görög fél azonban nemcsak arra nem hajlandó, hogy közösen járőrözzön a törökökkel, hanem arra sem, hogy összehangolják a járőrözési tevékenységet.
Alekszisz Ciprasz ezt azzal magyarázta, hogy Görögország nem kíván a határok közvetett elismeréseként értelmezhető jelzéseket, gesztusokat tenni.
A Welt am Sonntag értékelése szerint a görögök elzárkózása súlyos csapás Angela Merkel válságkezelő tervére, amelynek egyik központi eleme a görög-török uniós határ védelmének erősítése.
A fejlemény azt jelenti, hogy a kancellár már csak Recep Tayyip Erdogan török államfőre számíthat.
"Ha Erdogan intézkedik, a balkáni migrációs útvonal 5-6 nap alatt elnéptelenedik" - mondta a Welt am Sonntagnak Angela Merkel egy név nélkül nyilatkozó bizalmasa.
A lap szerint a kancellár normális körülmények között soha nem utazott volna két héttel egy parlamenti választás előtt Törökországba, hogy tárgyaljon az államfővel és a miniszterelnökkel.
Angela Merkel a vasárnapi isztambuli látogatásra azért vállalkozott, mert Erdogan ezt szabta meg a menekültválság kezelését célzó uniós akcióterv támogatásának egyik feltételéül - írta a Welt am Sonntag.
Görögországnak és Törökországnak évtizedek óta vannak területi vitái, és a két NATO-tagország viszonya hagyományosan feszült.
(MTI)