Európát, illetve a kereszténységen és a görög-római kultúrán alapuló európai hagyományokat védik ma a magyarok azzal, hogy megpróbálják megállítani az Európába irányuló menekülthullámot - hangzott el azon a szimpátiatüntetésen, amelyet több cseh civil szervezet tartott közösen hétfőn délután Prágában a magyar kormány migrációs ügyben tanúsított politikájának támogatására.
"A magyarok a múltban már megvédték Európát a törökök ellen, és ma is az elsők voltak, akik kiálltak Európa és értékei megvédése érdekében, s megpróbálták meggátolni az illegális bevándorlók beözönlését kontinensünkre" - jelentette ki Pavel Skácel, a Szláv Stratégiai Tanulmányok Intézetének (ISSTRAS) egyik vezetője a prágai nagykövetség előtti rögtönzött nagygyűlésen.
A szimpátiatüntetés résztvevői - a rendőrség szerint mintegy 500-600 ember - magyarul és csehül a "Köszönjük, köszönjük" jelszavakat, illetve "Orbán, Orbán" és a "Ria, ria Hungária" szlogent skandálták.
Arról nem érkezett hír, hogy hálájuk jeléül kezdenének valamit a Benes-dekrétumokkal.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: