Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Gazdaság

2015. 09. 24.

Egyiptom veszi meg a kikötőben veszteglő Mistral hadihajókat

2015. 09. 24.

A két helikopterhordozó hadihajót orosz megrendelésre gyártották le, most mégis Egyiptomnak adja el Franciaország.

Franciaország két helikopter-hordozót gyártott le orosz megrendelésre, de az ukrajnai válság miatt, a nyugat egyoldalúan Oroszországgal szemben szankciókat hozott. Attól függetlenül, hogy Moszkva az első legyártott hadihajó összegét már korábban átutalta, az üzletet a Párizs egyoldalúan felbontotta.

A kikötőben veszteglő hadihajókra több ország is jelentkezett, köztük két arab állam is Szaúd-Arábia és Egyiptom. A francia kormány az utóbbinak fogadta el ajánlatát, így 950 millió euróért cserébe az észak-afrikai arab állam birtokába kerülhet a két Mistral helikopterhordozó.

Francois Hollande francia elnök szerint a mostani vevőt azért is részesítették előnyben, mert a két ország hadserege együttműködési megállapodásokat kötöttek egymással. Egyiptom korábban Rafale típusú vadászgépeket vásárolt Franciaországtól, ami szintén egy fontos fejlesztés volt az arab állam hadseregének. Hollande szerint Egyiptom elindult a demokratizálódás útján ezért Párizsnak kötelessége támogatni őt. (Szerk: Vagyis adjuk el neki minél több fegyvert)

Egyiptom az év elején 24 darab Dassault Rafale típusú vadászgépet vásárolt, amiből a francia gyártó hármat már leszállított. A Mistral helikopter-hordozókat jövő tavaszra kell leszállítani.

Orientalista – Sinoda

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑