Tíz ember megsérült, amikor összeütközött két vonat vasárnap reggel a Pest megyei Galgamácsánál.
A baleset az Aszód-Balassagyarmat vasútvonalon történt nem sokkal fél kilenc után, Galgamácsa és Acsa-Erdőkürt állomások között. A balesetben a menetrend szerint Balassagyarmatra, illetve Aszódra tartó motorvonat ütközött össze. Az első vizsgálatok szerint mindkét vonat 20 kilométer/órás sebességgel közlekedett. A szerelvények egymásba nyomódtak, de nem siklottak ki.
Zoom
Az MTI pontosítása szerint Acsa-Erdőkürt és Nógrádkövesd állomás között történt a baleset
Zoom
A két vonaton összesen 30-40-en utaztak, közülük 10-en sérültek meg. Közöttük van az egyik mozdonyvezető is - tudatta a MÁV ügyeletese az MTI-vel. A vonatok helyett vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a vonalon.
A vasúttársaság biztonsági szolgálatának munkatársai a rendőrséggel közösen megkezdték a baleset okának kivizsgálását.
Frissítés: Huszonegy sérültet szállítottak kórházba
Huszonegy sérültet szállítottak kórházba a mentők azt követően, hogy összeütközött két vonat az Aszód-Balassagyarmat vonalon vasárnap reggel - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóügyeletese az MTI-t.
Tóth Karolina közölte, hogy tizenkilenc ember könnyű sérüléseket, jellemzően zúzódásokat szenvedett, egy középkorú férfinak viszont eltört a lába, egy ugyancsak középkorú nőnek pedig a bordája törött el.
Az OMSZ nyolc autót és két helikoptert vetett be a mentés során; a sérülteket Balassagyarmatra, Budapestre és Vácra szállították kórházba - mondta a referens.
A Mávinform sajtóügyeletese, Kavalecz Imre korábban arról tájékoztatott, hogy a baleset nem sokkal fél kilenc után történt Nógrád megyében, Acsa-Erdőkürt és Nógrádkövesd állomás között. A menetrend szerint Balassagyarmatra és Aszódra tartó motorvonatok ütköztek össze. Az első vizsgálatok szerint mindkét vonat óránként 20 kilométeres sebességgel közlekedett. A szerelvények egymásba nyomódtak, de nem siklottak ki.
A két vonaton összesen 30-40-en utaztak - tette hozzá.
Közlése szerint a helyszíni vizsgálat időtartama alatt Aszód és Nógrádkövesd között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A vonatközlekedés délután indulhat újra a vonalon.
A vasúttársaság biztonsági szolgálatának munkatársai a rendőrséggel közösen megkezdték a baleset okának kivizsgálását - tájékoztatott a referens.
2. frissítés: Kommunikációs probléma okozhatta a balesetet
Komócsin Zoltán közlekedési szakértő az M1-en nyilatkozott erről. Elmondta, biztosítóberendezés biztosítja, hogy a vonatok ne találkozzanak egymással. Miután nincs forgalmi személyzet, rádión tartják egymással a kapcsolatot a vonatvezetők. Ebben az esetben valószínűleg hiányzott a jól működő rádiókapcsolat, ez okozhatta a balesetet - mondta a szakértő.
3. frissítés: A késések miatt történhetett az ütközés
Nem várta be a kijelölt helyen, Acsa-Erdőkürt állomáson az Aszódról induló motorvonat a Balassagyarmat felől érkező szerelvényt, emiatt történt a vasárnap reggeli, több mint húsz ember sérüléséhez vezető baleset - állapította meg a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KSZ) vizsgálata.
Bajkó Erika, a KSZ kommunikációs vezetője az MTI-vel azt közölte, hogy a menetrend szerint Nógrádkövesden kell bevárnia egymást a két szerelvénynek az egypályás vonalon, ám az Aszódról induló motorvonat késése miatt ezúttal áthelyezték a találkozási pontot, az úgynevezett vonatkeresztet Acsa-Erdőkürt állomásra.
Az összegzés szerint az Aszód-Balassagyarmat vonalon egy vágányon közlekednek a szerelvények, ezért a szembejövő vonatok számára a menetrendben jelölik meg a találkozási pontot. A balesetben érintett vonatpár Aszódról közlekedő tagja vasárnap reggel késve indult, mert bevárta a Budapest-Hatvan vonal csatlakozó utasait, emiatt a vonatok találkozási pontját áthelyezték.
A szakmai vizsgálat első megállapítása szerint mindkét motorvonat vezetőjét és vezető jegyvizsgálóját írásbeli rendelkezésben tájékoztatták arról, hogy a késés miatt nem a menetrendben megjelölt Nógrádkövesden, hanem Acsa-Erdőkürt állomáson találkozik a két vonat. A késve induló, Aszódról Balassagyarmatra tartó vonat azonban eddig tisztázatlan okból az utasok le- és felszállást követően továbbindult. Mivel Acsa-Erdőkürt állomáson nincs forgalmi szolgálat, ezért nem volt olyan személyzet sem, aki ezt észlelte volna és értesítette volna a vonatokat. Ugyanakkor az Aszód-Balassagyarmat közötti pálya úgynevezett egyszerűsített fogalomra berendezett vonal, "ahol nincs kiépítve a jelfeladás a vonatbefolyásoló berendezés működéséhez". Továbbá a vonat személyzetét az állomás jelző berendezése sem figyelmeztethette arra, hogy foglalt a pálya, mert az csak a következő váltó és sorompó állasát jelzi - ismertette a vizsgálat megállapításait a kommunikációs vezető.
Azt is közölte, hogy a vonatok adatrögzítőinek kiértékelésekor kiderült, hogy mindkét szerelvény a megengedett 60 kilométer/óra sebesség alatt, 56 és 58 kilométer/órás sebességgel közlekedett a nyílt pályán. Azt követően, hogy észlelték egymást, 250-300 méter volt közöttük a távolság, amikor megkezdték a vészfékezést, és az ütközésig 23 és 28 kilométer/órás sebességre lassultak.
Mivel műszaki hibára utaló adatot a nem találtak, a vizsgálat a továbbiakban arra fókuszál: mi vezetett oda, hogy az Aszódról induló vonat nem várta be a szemből közlekedő szerelvényt - közölte Bajkó Erika.
4. frissítés: Szakszervezet: évente legalább tízszer van hasonló vészhelyzet, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történik gyakrabban baleset
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történik gyakrabban a nógrádihoz hasonló vonatbaleset, ugyanis évente legalább tízszer van hasonló vészhelyzet.
Túlhajszoltság
Tavaly tíz, de idén is már öt olyan figyelmetlenségből vagy műszaki hibából adódó "vonatveszélyeztetési" helyzetet hozott nyilvánosságra a MÁV, amely akár tragédiával is végződhetett volna - hívja fel a figyelmet a szakszervezet az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Az érdekképviselet emlékeztet: már korábban is figyelmeztetett arra, hogy a vasúttársaságnál kevés a szakember, a jelenlegiek túlhajszoltak, nincs pénz utánpótlásra, és ebből előbb-utóbb tragédia lesz.
Létszámhiány
A VSZ ezért ismét felszólítja a MÁV vezetését és a kormányt: szüntesse meg a létszámhiányt a vasútnál, adjon pénzt újak képzésére, a jó és biztonságos munkakörülmények megteremtésére! Meleg János, a VSZ elnöke a közleményben kifejti: főként az emberhiánnyal és a munkavállalók túlterheltségével magyarázható, hogy adott esetben a dolgozók figyelmetlenebbek a kelleténél, és ez vezetett oda, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt az olyan vonatveszélyeztetéses esetek száma, amelyeknek következtében egyszerre két szerelvény került egy vágányra, egymással szemben, vagy egymás mögé, s csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett baleset.
Idén már ötször jelentettek hasonló szituációt
A VSZ elnökének tudomása szerint tavaly tíz ilyen vészhelyzetet regisztráltak, s idén is már ötször jelentettek hasonló szituációt az egyes állomásokon, míg korábban évente legfeljebb 2-3 került napvilágra.
(MTI - Híradó nyomán)