Az Európai Bizottság által készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlások közül két olyan van, amelyet Magyarország nem tud elfogadni, az egyik a közmunkaprogrammal, a másik a javasolt költségvetési kiigazítással kapcsolatos - közölte pénteken Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő nemzetközi sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök azt mondta, hogy az Európai Tanács általánosságban véve elfogadhatónak nyilvánította a javaslatokat, ez viszont magyarul azt jelenti, hogy részleteiben nem.
A kormányfő szerint Brüsszel azt szeretné, ha közmunka helyett az állam segélyt folyósítana. "Ezt nem áll módunkban elfogadni" - húzta alá a miniszterelnök, kifejtve, hogy Brüsszel ezt munkaerő-piaci eszköznek tekinti, míg a kormány társadalompolitikai eszköznek.
"Más csillagrendszerben mozgunk" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint azt a kérdést kell feltenni, hogy mi tesz egy embert és egy családot boldogabbá, elégedettebbé és versenyképesebbé: ha elindulhat minden reggel a munkába, vagy ha otthon ül, és várja a segélyt. A miniszterelnök szerint a kormány azt a lehetőséget szeretné megteremteni, hogy ezek az emberek is minden reggel elindulhassanak, és bekapcsolódhassanak abba, ami az emberhez méltó élet lehetőségét kínálja, ha nem is garantálja. Megjegyezte azt is, hogy szerinte a közmunkaprogram hatékonyabb, mint Brüsszel gondolja.
A másik ajánlással kapcsolatban a kormányfő azt mondta, hogy a javaslat megszorításokat ajánl, amelyeket a kormánynak nem áll módjában elfogadni. Brüsszel idén GDP-arányosan 0,5 százalékos, jövőre pedig 0,6 százalékos költségvetési korrekciót javasol az úgynevezett középtávú cél, az 1,7 százalékos strukturális hiány elérése érdekében, amelynek teljesülését egyébként 2017-re prognosztizálja.
Orbán Viktor közölte: nagy tisztelettel köszöni a tanulmányokat és a tanácsokat. "Megszorítások márpedig nem lesznek" - fejezte be ugyanakkor a mondatot.
(MTI)