Ma: 2024.05.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
17 éves unokabátyjától kapta el a szifiliszt egy hároméves kislány
Zsaru 2015. 06. 10. 19:06:00

Unokabátyjától kapta el a szifiliszt az a hároméves kislány, akit a gyanú szerint többször is megerőszakolt a férfi. A kisgyereken először édesanyja vette észre a váladékozó sebeket, amiket krémekkel próbált gyógyítani, mindhiába.



A kislány végül a kórházban kötött ki, ahol az orvos megállapította: szifilisze van. Mivel a nemi betegséget a szülés alatt is elkaphatta édesanyjától, ezért az asszonytól vért vettek. Miután kiderült, hogy a kicsinek nem veleszületett betegsége van, a doktor azonnal feljelentést tett.

- Az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a kislány 17 éves rokonától fertőződött meg - közölte Magyari Péter százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának megbízott vezetője. - A csöppség azt is megmutatta édesanyjának, hogy a nagybátyja mellé feküdt, simogatta, majd még mit csinált vele. A pszichológiai vizsgálatok megerősítették, hogy a gyerek igazat mond.

A 17 éves „férfi” érezhette, hogy egyre jobban szorul a hurok, és rokonainál bujkált. A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai a múlt héten, kedden fogták el. A rendőrség 18. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt indított eljárást. Az aberráltat a bíróság múlt héten előzetes letartóztatásba helyezte.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Két család vitája torkollott szurkálásba
Összehangolt csapás a drogkereskedőkre
Vascsővel ment behajtani a tartozást egy 30 éves kiskunfélegyházi férfi
Nyakon szúrta és húsklopfolóval verte fejbe fitneszmodell feleségét - ítéletet hirdetett a törvényszék
Csak a szokásos: cigarettát kért, aztán kirabolta az idős férfit a cigány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat