Unokabátyjától kapta el a szifiliszt az a hároméves kislány, akit a gyanú szerint többször is megerőszakolt a férfi. A kisgyereken először édesanyja vette észre a váladékozó sebeket, amiket krémekkel próbált gyógyítani, mindhiába – számol be a gyomorforgató történetről a Zsaru Magazin.
Zoom
A kislány végül a kórházban kötött ki, ahol az orvos megállapította: szifilisze van. Mivel a nemi betegséget a szülés alatt is elkaphatta édesanyjától, ezért az asszonytól vért vettek. Miután kiderült, hogy a kicsinek nem veleszületett betegsége van, a doktor azonnal feljelentést tett.
– Az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a kislány 17 éves rokonától fertőződött meg – árulta el a lapnak Magyari Péter százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának megbízott vezetője. – A csöppség azt is megmutatta édesanyjának, hogy a nagybátyja mellé, feküdt, simogatta, majd még mit csinált vele. A pszichológiai vizsgálatok megerősítették, hogy a gyerek igazat mond.
A 17 éves "férfi" érezhette, hogy egyre jobban szorul a hurok, és rokonainál bujkált. A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai múlt kedden itt fogták el.
A rendőrség 18. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt indított eljárást. Az aberráltat a bíróság múlt héten előzetes letartóztatásba helyezte.
(Zsaru Magazin - Blikk nyomán)