Ezt Kónya Imre volt MDF-es politikus, korábbi belügyminiszter mondta az M1 aktuális csatornán, az Antall-kormány 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékezve.
Magyarországon a szabad parlamenti választást követően parlamentáris demokrácia, magántulajdonon alapuló piacgazdaság alakult ki, megváltozott az ország politikai státusa a Varsói Szerződés megszűnésével, a szovjet csapatok kivonulásával - szögezte le a volt politikus arra az újságírói felvetésre, hogy sokan azt gondolják, mintha nem is történt volna meg a rendszerváltás.
Zoom
Antall és Kónya - ketten a rendszerváltás elszabotálói közül
Kónya Imre az MDF 1994-es választási vereségét annak tulajdonította, hogy az emberek csalódtak a várakozásaikban.
Szerinte a rendszerváltozás nem hozta el a jólétet. Az emberek azt hitték, ha olyan rendszer lesz, mint Ausztriában, akkor úgy fognak élni, mint ott az emberek - magyarázta.
Megjegyezte: Antall József miniszterelnök nem véletlenül nevezte kormányát kamikazénak, hiszen többször is elmondta, hogy ez nem így lesz, felhívta a figyelmet a nehézségekre.
Kónya Imre a rendszerváltást megelőző, 1988 és 1990 közötti időszakot úgy értékelte, hogy egészen ritka kegyelmi időszaka volt a magyar politikai életnek, mert mindenki a legjobbat adta magából. Elmondta: az Ellenzéki Kerekasztal üléseit vezetve olyan politikusokat ismert meg, akik pártállástól függetlenül keményen vitatkoztak, de készek voltak a megállapodásra.
(Híradó)