Down-kóros gyerekével együtt tettek utcára egy asszonyt Ózdon - hazudta a TV2 Tények című műsorának szombati adása. A nő azt mondja - tódította az "igazmondó" csatorna -, a tartozása nagy részét kifizette, és kérvényt is írt, hogy amíg a hiányzó 18 ezer forintot össze nem szedi, maradhassanak. Választ nem kapott, viszont a rendőrök és a gyámügy emberei jöttek, és mindenüket kipakolták a házból - állította egy ország nyilvánossága előtt a kereskedelmi kanális. Az ajvékból nem maradhatott ki a Mancs és a TASZ sem. Az előbbi embertelen jobbikos lakásrendeletről és cigánysajnáltatástól (annak ellenére, hogy az érintett család nem cigány, de ez ajvék esetén nem számít) hangos cikkett készített, míg az utóbbi egyenesen alkotmánysértéssel vádolta a nemzeti párt gyakorlatát. Janiczak Dávid, Ózd polgármestre felkereste az érintetteket. Csodák csodájára kiderült, a zsidó médiumok állításai közül - mint mindig - egy sem igaz.
Alább a polgármester Fb-bejegyzése, és a városi televízió összeállítása.
Felkerestem a Down-szindrómás kisfiú édesanyját
A mai napon felkerestem a TV2 és a Magyar Narancs riportjában szereplő Down-szindrómás kisfiú édesanyját, Peternák Lászlónét, hogy személyesen győződjek meg a helyzetükről és szükség esetén segítséget ajánljak fel nekik.
Zoom
Első körben a bérbeadásért felelő ingatlankezelőhöz fordultam, aki arról tájékoztatott, hogy Peternák Lászlóné sohasem állt velük szerződésben, ő mindenfajta jogcím nélkül élt az ingatlanban – vagyis a bérlők a bérbeadó hozzájárulása nélkül fogadták be a családot -, aminek bérlője H. Tamás és H. Csaba, akik 1995. június 30-án létesítettek bérleti jogviszonyt az akkori kezelővel. Bérleti díj nemfizetés miatt bérleti jogviszonyuk 1996. december 31. napjára felmondásra került. A kilakoltatásra vonatkozó bírósági ítélet 1999. október 7. napján emelkedett jogerőre. Az azóta eltelt időben 12 alkalommal került kitűzésre a kilakoltatás időpontja, míg most a 13. esetben kellett végleg elhagyniuk az ingatlant.
Zoom
A kilakoltatás kitűzött időpontja előtt H. Tamás és H. Csaba lakáshasználók valamint az engedély nélkül befogadott Peternák Lászlóné és gyermeke az ingatlant elhagyták. Karhatalom közreműködésével történő végrehajtásra, azaz tényleges kilakoltatásra így nem került sor – mint eddig egyetlen esetben sem a 2015-ös évben – tehát a riportban elhangzottakkal ellentétben sem gyámügy, sem rendőrség nem játszott közre az ingatlan elhagyásánál. Az ingatlanhoz fürdőszobát nem építettek, egy fürdőkádat és bojlert építettek be, amit távozásukkor magukkal is vittek, melynek kiszereléséhez éppen az ingatlankezelő nyújtott nekik segítséget. A kiszerelés után a burkolatot nem állították helyre, azt romosan hagyták. A villanyórát díj nemfizetés miatt már korábban leszerelte a szolgáltató, így az elektromos áramot illegálisan vételezték. Peternákné állításai és a TV2 riportja ebben sem fedik tehát a valóságot, azzal köszönő viszonyban sem állnak. Ezt az érintett maga is beismerte és kérdésemre kijelentette, hogy jelenleg édesanyjánál rendben élnek, lakhatási problémájuk nincsen.

Az általuk hátrahagyott lakás képei a csatolt fotókon láthatóak.
Fontos továbbá tisztázni, hogy az új lakásrendeletnek semmi köze nincs a kilakoltatásokhoz, hiszen azok jogi előkészületei több hónapra nyúlnak vissza, és a lakások elhagyásának tekintetében az új rendelet semmilyen szigorítást nem tartalmaz.
Az Ózdi Városi Televízió öszeállítása cáfolja a liberális hazugságokat
(Kuruc.info)