Egy 16 és egy 17 éves lányt bírt prostitúcióra két náluk nem sokkal idősebb "fiú" Miskolcon. A megkeresett pénzük egy részét elvették, abból éltek.
Két iskolás lányt futtatott Miskolcon egy még kiskorú és egy 23 éves "fiú". A lányok tavaly március eleje és április vége között "dolgoztak”. A "fiúk" a lányok bevételének egy részét elvették, abból tartották el magukat.
Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy azért sikerült ilyen hamar lebuktatni a "fiatalokat", mert még iskolába jártak, így szem előtt voltak,  a környezetüknek feltűnt, hogy mivel foglalkoznak.
A futtatók ellen gyermekprostitúció kihasználása miatt nyomoztak. A rendőrök az iratokat az ügyészséghez küldték, rövidesen vádemelés jöhet. A két "fiú" szabadlábon védekezik.
(Origó nyomán)