Tarsoly Csaba vallomást tett szerdán a rendőrségen - tudta meg a HVG a Quaestor-vezér ügyvédjétől. Papp Gábor egyéb részleteket nem akart elárulni. Ez Tarsoly második kihallgatása volt a múlt heti gyanúsítotti meghallgatás óta, de múlt héten még nem tett vallomást.
Időközben kiderült, hogy Orgován Béla mégsem lett a Quaestor-csoport központi cégének számító vállalkozás, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója. A cégbíróság nem jegyezte be Orgovánt a cég élére, mert Tarsoly Csaba és felesége a cég tulajdonosai nevében, március 25-én egy újabb közgyűlésen visszavonták Orgován Béla - a március 16-i közgyűlési döntés alapján történő - vezérigazgatói kinevezését, és ismét kinevezték Tarsoly Csabát vezérigazgatónak.
A cég tulajdonosi viszonyainak átrendezését viszont nem vonták vissza, így továbbra is a fiktív kötvények kibocsátásával gyanúsított Quaestor Financial Hrurira Kft. a cég többségi tulajdonosa.
Eszerint a Quaestor-ügy kivizsgálását vezető főügyész, Ibolya Tibor az ATV-nek kedden megalapozottan mondta azt, hogy Orgován Béla vezérigazgatói kinevezése érvénytelen jogügylet. Bár ő ezt nem az újabb közgyűlésre, hanem Orgován büntetett előéletére alapozta, szerinte Tarsolyék elnézték a naptárat, és még nem telt le az az öt év Orgován szabadságvesztése után, amikortól ki lehetne nevezni cégvezetőnek.
Az ügyészségnek amúgy kapóra jött, legalábbis ezt mondják most, hogy Tarsolyék kinevezték Orgován Bélát, ugyanis ez lett Tarsoly előzetes letartóztatásának egyik alapja. A főügyész azt is elárulta, Orgován Béla kinevezését nyomozók jelentették, és még aznap ki is hallgatták Orgovánt.
Így trükköztek az öncsődkérelemmel
Ennek alapján, hogy Orgován Béla egy napig sem volt a központi Quaestor-cég vezére, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődjével lejátszott trükközés is visszahullik Tarsoly Csabára. A cég március 9-i öncsőd kezdeményezése valótlan volt, majd a cég március 20-án ismét azt állította, hogy benyújtotta az öncsődkérelmét. A kérelemnek azonban nem volt nyoma a cégbírósági nyilvántartásban.
Ennél azonban egy csavarral bonyolultabb volt a helyzet: a kérelmet ugyan elküldték a bíróságnak, de olyan tartalommal, hogy a cégbíróság nem fogadhatta be, ezért hivatalból azonnal elutasította. A Fővárosi Törvényszék közölte: március 20-án lajstromozta és ugyanazon a napon érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kérelmet. Ezért nem jelent meg a Cégközlönyben sem. A kérelemből ugyanis hiányzott egy kihagyhatatlan csatolmány, amit a csődeljárásról szóló törvény világosan megkövetel: a cég tulajdonosának előzetes beleegyezése.
A történet lényegében arról szólt, hogy Tarsoly Csaba tulajdonosként nem hagyta jóvá magának, hogy a Quaestor Financial Hrurira vezetőjeként az öncsődöt indítson. Ugyanis a Quaestor Financial Hrurira Kft. tulajdonosától, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-től, melynek vezetője Tarsoly Csaba, nem érkezett meg a beleegyezés a Hrurira Kft. öncsődjéhez, aminek az ügyvezetője szintén Tarsoly.
(HVG nyomán)