Hírösszefoglaló:
Tíz évet kaphat az ukrán hadsereg páncélos személyszállítójának teljes személyzete, akik halálra tapostak egy nyolcéves kislányt március 17-én Konsztanyinovka város egyik utcáján.
Az ukrán katonai főügyész, Anatolij Matiosz szerint a katonák részegek voltak, ezért történt a baleset. Matiosz szerint a kocsiban tartózkodó parancsnok és a vezető felelőssége különösen nagy.
„Minden előírást megszegtek, amit csak lehetett, részegek voltak, azonkívül lánctalpas jármű nem közlekedhet lakott területen belül, ráadásul balesetet is okoztak, amelynek következtében meghalt egy ártatlan kislány”- jelentette ki a főügyész. A nyomozati anyagot április 1-jén adják át a katonai bíróságnak a tragédiát kivizsgáló szervek.
(Forrás és videó itt)
A „furcsa háborút” lassan egy hónapja, hogy felváltotta a „furcsa tűzszünet”. Gyakorlatilag a demarkációs vonal teljes hosszán lövi az ukrán hadsereg a felkelők állásait, és a tüzérség által elérhető városok lakónegyedeit.
Az elmúlt napokban Donyeck vasútállomását érte találat, az EBESZ képviselői sürgősen a helyszínre indultak, hogy rögzítsék az eseményeket és a lehetséges áldozatok adatait. Ugyanakkor Donyecktől észak-keletre, Peszki és Szpartak városok között is összecsapások történtek. Az áldozatokról még nincs hír.
(Forrás és videó itt)
Mariupol alatt az ukrán hadsereg Azov alegysége megerősíti pozícióit nagy kaliberű ágyúkkal. A minszki egyezmény határidejével ellentétben Kijev csak vontatottan és nagy késésekkel csoportosítja át nagy kaliberű fegyvereit, sőt, helyenként további haditechnikával bővíti állásait.
Sirokinó falu mellett D-30-as típusú 122 mm-es lövegeket állítottak hadrendbe, ezek visszavonását pedig a minszki egyezmény egyértelműen előírta, mint a 100 mm-nél nagyobb lövegek mindegyikére vonatkozóan. A hírt a Reuters hírügynökség megerősítette.
(Forrás és videó itt)
„Az ukrán hadsereg a teljes összeomlás előtti állapotban van, és nyugati segítség nélkül sohasem lesz képes legyőzni a felkelőket” - jelentette ki Ukrajna washingtoni nagykövete, Alekszandr Mocik. Ugyanez a véleménye az amerikai Foreign Policy online-kiadásának is.
„Problémáink még a Szovjetunió felbomlása idején kezdődtek és azóta sem léptünk előre semmit a nehézségek megoldásában, hadseregünk teljesen degradálódott, és gyakorlatilag a nulláról kell újra felépítenünk, ez nyugati instruktorok és modern fegyverzet nélkül elképzelhetetlen” - jellemezte a helyzetet a nagykövet.
(Forrás, videó és képek itt)
Jacenyuk és Porosenkó az “Év embere” kitüntetéssel jutalmazta Litvánia elnökét.
Dalia Grybauskaite kezdettől fogva részt vett a Majdan előkészítésében, és gyakori vendége volt Victoria Nulanddal együtt a puccs idején és azt követően is az újsütetű ukrán vezetésnek. Ez idő tájt a legharcosabb képviselője az Oroszország elleni szankcióknak és az Ukrajna számára történő nyugati fegyverszállításoknak.
(Forrás, videó és kép itt)
Megkezdődhet a halált okozó fegyverek szállítása Ukrajnába?
Az USA kongresszusa határozatot fogadott el, amelyben jogalapot nyújtanak Obama elnök számára arra, hogy Ukrajnának halált okozó fegyvereket szállítson. Kissé eső után köpenyeg jellegük van a határozatnak, mivel kerülő úton már így is sok fegyver került Ukrajnába a különféle hadgyakorlatok után, valamint közvetlen légi úton is sok NATO-szövetséges európai állam szállít oda fegyvereket, ám ez a határozat új, nagy mértékű fegyverexportot tesz lehetővé az USA számára a pénzügyi csőd szélén tántorgó Ukrajnába.
A 396 szenátor közül 348 igennel szavazott, a többi ellenzi a fegyverszállítást. A határozat, amelyet előzetes megvitatás nélkül terjesztettek a „héják” a szenátorok elé, csak ajánló, de nem kötelező jellegű az USA elnöke számára, ő még megvétózhatja azt.
(Forrás itt)
Élesedik a fegyveres szembenállás Porosenkó elnök és Kolomojszkíj kormányzó között.
Az elmúlt napok szembenállása erősen emlékeztet a középkori rablólovagok és azok bandériumainak szembenállására. Porosenkó a rendőrség segítségével elvette Kolomojszkíjtól az UkrTranszNafta állami vállalat irányításának jogát, mire „Ingatlan Bénya” az egyik, „Dnyepr-1” nevű legnagyobb létszámú (mintegy 4 000 fős) magánhadserege által gyakorlatilag megszállta a cég Kijevben álló központi épületét.
A dnyepropetrovszki kormányzó következő sakkhúzása a UkrNafta vállalat elfoglalása volt, ez a cég végzi az országon átfolyó energiahordozók finomítását. Az elmúlt éjszaka a Dnyepr-1 fegyveresei vasrácsokkal zárták körül a megszállt épületet, és így várják a Porosenkó elnök által „pártfogolt” Kontinuim vállalat tulajdonosának, Igor Jeremejev fegyvereseinek rohamát.
A Kontinuim cég egyesíti magában Ukrajna legtöbb töltőállomásának tulajdonjogát. A Dnyepr-1 zászlóalj kijevi akciójának ellenlépéseként Porosenkó a Nemzeti Gárda két magasabb egységét irányította Kolomojszkíj városába, Dnyepropetrovszkba, a „rend fenntartása végett”.
(Forrás, képek és videók itt)
(Olvasónktól)