Egyre nehezebb fenntartani az Oroszország elleni büntetőintézkedésekkel kapcsolatos egységes uniós álláspontot - jelentette ki pénteken Varsóban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
A Európai Unió vezetői csütörtökön megállapodtak, hogy mindaddig érvényben maradnak az Oroszország ellen az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt meghozott gazdasági büntetőintézkedések, amíg maradéktalanul meg nem valósul Ukrajnában a béke, és szükség esetén a hatályukat az év végéig meghosszabbítják.
Egy ideje azonban nőnek a feszültségek a 28 tagállamot tömörítő unión belül, mivel egyes tagállamok kormányai csak vonakodva támogatják a szankciókat. "Egyre nehezebb megtartani a viszonylag szigorú intézkedésekkel kapcsolatos európai egységet, amelyek - be kell ismernünk - ma a szankciók fenntartását is magukban foglalják" - jelentette ki Tusk lengyel újságíróknak nyilatkozva a brüsszeli uniós csúcstalálkozó után.
Nevük elhallgatását kérő uniós illetékesek szerint az tagállamok mintegy fele szeretné a szankciók enyhítését, míg mások a minszki megállapodások maradéktalan teljesítéséig érvényben kívánják hagyni a büntetőintézkedéseket.
(MTI)