Terroristák megöltek 19 embert, köztük 17 külföldi turistát szerdán Tunézia fővárosában egy múzeumban - közölte az észak-afrikai ország miniszterelnöke.
Habíb Eszid sajtóértekezletén elmondta, az áldozatok között lengyel, olasz, spanyol és német turisták voltak. A tunéziai áldozatok közül az egyik egy múzeumi takarítónő, a másik rendőr volt. Két támadót lelőttek a rendfenntartók a túszszabadító akció során, de másik kettő vagy három még szökésben lehet. Több tucatnyi ember megsebesült, köztük olaszok, franciák, dél-afrikaiak, lengyelek és japánok vannak. Őket a kórházban felkereste Bédzsi Káid esz-Szebszi államfő, és azt ígérte, hogy mindent megtesznek, hogy ilyesmi többé ne történhessen.
A terroristák először a buszukból kiszálló turistákra nyitottak tüzet a Bardo múzeumnál, majd az épületben is vadásztak rájuk. A terepszínű ruhába öltözött támadók géppisztollyal voltak felfegyverkezve. A látogatók többségét sikerült kimenekíteni az épületből.
A múzeummal szomszédos parlamentet kiürítették. A tudósítások szerint a környéket azonnal elárasztották a rendőrök, akik később megrohamozták az épületet. Az ország kormányfője, belügyminisztere és védelmi minisztere válságtanácskozást tartott.
A merénylet elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett, s egyelőre a tunéziai hatóságok sem neveztek meg gyanúsítottat.
A XV. századi királyi palotában elhelyezett Bardo múzeum Tunisz egyik fő látványossága, az ország történetét mutatja be, és ott van a világ egyik legnagyobb római mozaikgyűjteménye.
Tunézia a 2011-es januári forradalom óta iszlamista terroristákkal küzd, akik az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei. Szíriában és Irakban mintegy 3 ezer tunéziai harcol az Iszlám Állam oldalán.
A szerdai merénylet súlyos csapást jelent Tunézia erőfeszítéseire, hogy újjáélessze az idegenforgalmat, amely a forradalom előtt kimagasló bevételeket hozott. A tunéziai terroristák eddig főként rendőröket és katonákat vettek célba, turistalátványosságokat évek óta nem, viszont 2012-ben megrohanták az amerikai nagykövetséget is.
Nem tudni, hogy a támadás összefügg-e azzal a keddi bejelentéssel, hogy Líbiában megölték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik parancsnokát, aki Tunéziában a legkeresettebb bűnözők közé tartozott. Ahmed ar-Rujszit politikai gyilkosságok miatt körözték.
(MTI)