Új elnökséget választott a Jobbik Ifjúsági Tagozata tegnapi tisztújító, ünnepi kongresszusán. Az elnöki tisztségért egyedül induló régi-új vezető Farkas Gergely lett, a szervezet nyolc alelnökévé pedig Bús Árpád Zsoltot, Fügedi Richárdot, Kiriák Klaudiát, Lengyelné Varga Kittit, Nichter Tamást, Szabó Pétert, Szilágyi Szabolcsot és Varga Dánielt választották a küldöttek.
Farkas Gergely programadó beszédében kifejtette, helyes úton járnak, mivel a a fiatalok között már a legnépszerűbb a Jobbik, az elmúlt időszakban komoly szervezeti erősödésen mentek keresztül, a legaktívabb politikai ifjúsági szervezetté váltak, egyúttal pedig rengeteg tehetséges fiatal tűnt fel soraikban. Ez azonban nem jelentheti az elkényelmesedést, hanem tovább kell folytatni a megkezdett munkát és fel kell készíteni a szervezetet az erősödéssel együtt járó új kihívásokra.
Célként azt tűzte ki, hogy a Jobbik IT egy országot teljes egészében lefedő szervezet legyen, mely nem csak jelen van, hanem a legaktívabb ifjúsági szervezetként van jelen minden településen. Ehhez elengedhetetlen a további dinamikus szervezetépítés. Emellett, mint egy kormányra készülő párt utánpótláscsapatának, kiemelten fontos a képzések szervezése, illetve az önképzésre való motiválás. Míg más ifjúsági politikai szervezetek vagy a múltjuk miatt hiteltelenek, vagy belekényelmesedtek a kormányzati pozícióba, addig a Jobbik továbbra is a fiatalok pártja, ebben kitüntetett szerepe van az Ifjúsági Tagozatnak, amely tovább folytatja a magyar fiatalság biztos jövőjének megteremtéséért vívott harcát - írják közleményükben.