"Nem igaz, hogy a háború egyetlen alternatívája a rossz megállapodás" - erről az izraeli kormányfő beszélt az amerikai törvényhozás két házának együttes gyűlésén. Benjámin Netanjahu a most készülőnél "jobb megállapodás" megkötését sürgette az iráni nukleáris program korlátozásáról Washingtonban.
"Ha a most tárgyalt megállapodást el is fogadja Irán, az az alku nem fogja meggátolni abban, hogy nukleáris fegyvereket fejlesszen ki. Az az alku csaknem szavatolni fogja, hogy Irán megszerezze a nukleáris fegyvereket, sokat belőlük" - hangoztatta az izraeli miniszterelnök az amerikai törvényhozás két házának együttes gyűlésén.
Netanjahu felszólította az amerikai kongresszust, "ne kockáztassa a világ biztonságát" arra a reményre alapozva, hogy Irán előnyére fog megváltozni. Rámutatott, hogy az olaj alacsony világpiaci ára miatt Washington alkupozíciója erősödött, ezért nagyobb engedményekre képes rávenni a "sebezhető rezsimet".
Az Iránnal kötendő esetleges egyezménnyel kapcsolatban kifogásolta, hogy az abban szereplő korlátozások egy évtized múlva kilátásba helyezett lazítása megnyitja majd Teherán előtt az utat, hogy nukleáris hatalommá váljon.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok addig nem enyhíthet a szankciókon, amíg Irán "nem változtat a magatartásán". Szavai szerint Teherán több alkalommal is bizonyította megbízhatatlanságát.
"A legnagyobb veszély, amely világunkat fenyegeti, a militáns iszlám házassága a nukleáris fegyverekkel" - mondta.
Netanjahu szerint az engedményekkel az Egyesült Államok nemcsak Irán nukleáris hatalommá válását teszi lehetővé, hanem azt is, hogy az iszlám köztársaság megszabaduljon a nemzetközi gazdasági szankcióktól. Teherán számára ez lehetővé tenné, hogy "a külföldön elkövetett agressziót gazdasági jóléttel párosítsa".
"Mindannyiunknak együtt kell kiállnunk Irán hódító, leigázó és terrorista menetelésének megfékezése érdekében" - jelentette ki Netanjahu.
Hangsúlyozta, hogy az iráni "rezsim" sohasem lesz az Egyesült Államok barátja. Azt állította, hogy az Iszlám Állam és az (iráni) iszlám köztársaság csak a hatalomért küzd egymással.
"Az önök ellenségének ellensége (szintén) az önök ellensége" - mondta Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök szerint legyőzni az Iszlám Államot, de ugyanakkor megengedni azt, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, olyan, mint megnyerni egy csatát, de elveszíteni a háborút.
Csitítandó az egyoldalú meghívása miatt az Egyesült Államokban kirobbant politikai vihart, Netanjahu sajnálkozását fejezte ki, hogy kongresszusi beszédét sokan még annak elhangzása előtt politikailag megosztónak állították be, és hangsúlyozta, hogy a két ország viszonyának politika felett állónak kell lennie. Köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet az Egyesült Államok az elmúlt évtizedek során "Trumantól Obamáig" Izraelnek nyújtott.
Netanjahu John Boehnerrel, a képviselőház republikánus párti elnökével úgy hívatta meg magát Washingtonba, hogy a meghívó nem egyeztetett sem a Fehér Házzal, sem a külügyminisztériummal vagy a törvényhozás demokrata párti tagjaival. Mintegy 60 demokrata honatya bojkottálta az izraeli kormányfő beszédét, a Fehér Ház pedig a március 17-én tartandó izraeli választások közelségére hivatkozva közölte, hogy az elnök nem fogadja Netanjahut.
Benjámin Netanjahu mögött a kongresszusi felszólalás alatt a szokásoktól eltérően a képviselőház elnöke mellett nem Joe Biden alelnök ült a szenátus képviseletében - aki a beszéd idejére tüntetőleg elutazott az országból -, hanem Orrin Hatch republikánus szenátor. A CNN értesülése szerint Barack Obama elnök nem nézte a Netanjahu-beszéd közvetítését.
"Netanjahu beszéde súlyosan károsította a kétoldalú kapcsolatokat"
Így reagált az izraeli ellenzék vezetője Netanjahunak, az amerikai kongresszusban elmondott beszédére.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszusban elmondott beszédével súlyos károkat okozott a két ország kapcsolatában, és "a tapsok után egyedül marad" - mondta Jichák (Buzsi) Hercog, az izraeli ellenzék vezetője kedden.
A jobbközép kormánypárt, a Likud politikusai dicsőítették és sikeresnek nevezték az izraeli kormányfő keddi washingtoni szereplését, fellépését az iráni atomprogramról való nemzetközi megállapodás ellen. Ugyanakkor a március 17-i izraeli parlamenti választásokon az ellenzéki balközép politikai tömörülést, a Cionista Tábort vezető Jichák Hercog élesen bírálta azt.
Az izraeli tévék Netanjahu hosszan tartó megszólalását követően néhány perc műsoridőt adtak az ellenzéki válaszra, amit Hercog egy Gáza melletti településen tartott választási nagygyűlésen mondott el.
Az ellenzék vezetője szerint a kormányfő hibásan alakította kapcsolatát a Fehér Házzal, s az emiatt kialakult "szakadék árát mindannyian meg fogjuk fizetni". Hercog egyúttal úgy vélte, hogy a kongresszusi beszéd nem segíti az iráni atomprogram nemzetközi korlátozásáról és felügyeletéről körvonalazódó megállapodás megakadályozását.
"Netanjahu kétségtelenül szépen szónokol, de az a fájdalmas igazság, hogy a tapsok után egyedül marad" - mondta Hercog. Szerinte Izrael elszigetelődött, amit az is jelezt, hogy az úgynevezett hatok csoportja - az ENSZ Bztonsági Tanács öt tagja és Németország - Izrael részvétele nélkül tárgyal Iránnal. Hercog kifejtette, a kongresszusi szónoklat szerinte súlyos károkat okozott a legfontosabb stratégiai partnerrel, az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokban. A Cionista Tábor elnöke hibáztatta Netanjahut, aki "szakadást idézett elő" az izraeli vezetés és Barack Obama amerikai elnök kormánya között.
Az izraeli tízes tévécsatorna elemzői szerint a következő napokban derülhet ki, hogy a washingtoni szónoklat képes lesz-e ismét a kampány fő témájává tenni a biztonsági helyzetet a szociális ügyek helyett, s megakadályozza-e ezáltal Netanjahu és a Likud párt népszerűségvesztését, amit az utóbbi hetekben a kormányfői rezidencia pénzköltését és a lakásárak drasztikus emelkedését elemző számvevőszéki jelentés okozott.
Obama: Netanjahu nem kínált fel életképes alternatívát
Nem volt "semmi újdonság" Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek az Iránnal kapcsolatban elmondott kongresszusi beszédében - jelentette ki kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Az elnök szerint "az izraeli miniszterelnök nem kínált fel semmilyen életképes alternatívát" az iráni nukleáris program korlátozását célzó lehetséges egyezménnyel szemben.
Obama arra kérte a kongresszust, hogy annak véglegesítéséig várjon az iráni nukleáris megállapodás értékelésével. Leszögezte, hogy csakis olyan alkuba egyezne bele, amely megakadályozná az iszlám köztársaság nukleáris fegyverhez jutását.
Irán elutasította Obama felhívását atomprogramja befagyasztására
Az iráni külügyminiszter ugyanakkor jelezte, hogy folytatják a nukleáris tárgyalásokat.
"Irán nem fog beleegyezni túlzó és a logikát nélkülöző követelésekbe" - mondta Mohamad Dzsavad Zarif a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint a svájci Montreux-ben, ahol John Kerry amerikai külügyminiszterrel tárgyalt. "Obama álláspontja elfogadhatatlan, és fenyegető kijelentésekben nyilvánul meg" - mondta Zarif a Farsz szerint. Hozzátette, hogy ettől függetlenül folytatják a tárgyalásokat.
Zarif és Kerry néhány órával azután folytatta előző nap megkezdett tárgyalásait, hogy Barack Obama Washingtonban kijelentette: Teheránnak el kell köteleznie magát, hogy legalább tíz évre ellenőrizhető módon befagyasztja a nagyhatalmak és Izrael által kifogásolt nukleáris tevékenységét annak érdekében, hogy tető alá kerüljön a végleges megegyezés Teherán atomprogramjáról, illetve az Irán elleni szankciók enyhítéséről.
A keddi montreux-i tárgyalások nem sokkal azelőtt kezdődtek, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az iráni nukleáris kérdésben követett amerikai diplomáciai irányvonalat bíráló beszédet készült tartani az Egyesült Államok kongresszusa előtt.
Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tárgyalások helyszínén újságíróknak azt mondta: a tárgyalások jól haladnak, s a "félelem terjesztése ebben a szakaszban nem segíti elő a sikert". "Minden közszereplőhöz" intézve szavait "a nagyon komoly diplomáciai erőfeszítések elősegítésére" hívott fel, azok hátráltatása helyett.
A tárgyalásokról tudósító Reuters brit hírügynökség megállapítása szerint Zarif kemény hangú kijelentése ellenére a tárgyalásokat követően békülékeny hangnemben nyilatkozott. "Meg fogjuk próbálni, ezért vagyunk itt" - válaszolta a kérdésre, hogy sikerül-e megegyezésre jutniuk.
Frissítés: Irán: Netanjahu konfliktust kíván gerjeszteni
Irán visszautasította kedden Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek a Teherán atomprogramjáról a washingtoni kongresszusban elmondott beszédét, amelyet unalmasnak és önismételőnek nevezett az IRNA hivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint.
"A cionista rendszer miniszterelnökének mai beszéde unalmas és önismétlő volt, egy keményvonalas tel-avivi választási kampány része" - idézte Marzíje Afham iráni külügyi szóvivőt az IRNA.
Irán közölte: atomenergia-programja kizárólag polgári célokat szolgál, nem pedig atombombák gyártását, és tárgyalásokat folytat a hat nagyhatalommal, amelyek határideje június vége. A beszéd elhangzása előtt Mohammed Dzsávad Zaríf iráni külügyminiszter kijelentette, hogy Netanjahu a kongresszusban elmondandó beszédében az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokat kívánja befolyásolni, és konfliktust kíván gerjeszteni.
"Erre törekszik, és nem hiszem, hogy a feszültség és konfliktus gerjesztése bárkinek is segítene" - mondta az iráni külügyminiszter a CNN amerikai hírtelevíziónak az amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott svájci tárgyalások szünetében.
Maszumeh Ebtekar iráni alelnök kedden nem tulajdonított nagy jelentőséget Netanjahunak az atomprogramról szóló tárgyalásokkal szembeni ellenkezéséről. "Derűlátóknak kell lennünk, de meg kell bizonyosodnunk arról is, hogy minden fél kiegyensúlyozottan közelíti meg a kérdést" - jelentette ki az alelnök az AFP francia hírügynökségnek Párizsban.
"Nem hiszem, hogy Netanjahu szavának nagy súlya lenne" - tette hozzá. Megjegyezte, hogy bár az izraeliek "a megállapodás meghiúsítására törekszenek", ugyanakkor úgy vélte, "a racionálisabb nyomásgyakorló csoportok mindkét oldalon megoldást szeretnének".
Netanjahu szavaira reagálva, aki szerint az iráni "rendszer súlyos veszélyt jelent Izraelre, de az egész világ békéjére nézve is", Ebtekar kijelentette: "a térség jelenlegi veszélye a radikalizmus, a szélsőségesség, a terrorizmus (...) valamennyi megoldást és Irán megnövekedett szerepét igényli a Közel-Keleten".
Miközben az iráni és az amerikai külügyminiszter tárgyalása újrakezdődött a svájci Montreux-ben, az iráni alelnök hangsúlyozta, hogy az általa igazságtalannak és törvényellenesnek nevezett nemzetközi gazdasági szankciók feloldása elsődleges a megállapodás szempontjából.
(MTI nyomán)