"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. február 24., kedd

A sátán kutyája - Ezt a chipet már nem lehet házilag kivenni (vagy mégis?)

„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.”  [Jel 13,16-18]

Időkjelei: Néhány nappal ezelőtt írtunk arról a svéd irodaházról, amelyben a bérlők, bár egyelőre opcionálisan, beültetett mikrochipre cserélhetik a máshol kulcsokkal vagy beléptető kártyákkal megoldott védelmet. Magyarul a kezükbe ültetett csip segítségével nyithatják az ajtókat vagy használhatják például a céges fénymásolót.

A kezdeményezéshez a kiskereskedelemben, de legfőképpen az egészségügyben már sok éve alkalmazott rizsszem nagyságú RFID csipet használják, amit általában a hüvelykujj és a mutatóujj közé helyeznek el egy rendkívül egyszerű, néhány pillanatig tartó eljárással.

Az egyik legfontosabb kérdés, ami ilyenkor felmerül az emberben, hogy amennyiben ez a technológia már ilyen sok helyen megjelent a kiskereskedelemben, kormányhivatalokban vagy az egészségügyben, milyenek lehetnek azok az eszközök vagy csipek, amikről nem tudunk? Az alábbi rövid hír ennek a kérdésnek a megválaszolásában segíthet.


Több forrás is megerősítette, hogy az amerikai kormány olyan nyomkövető csipeket ültet a Guantanamoi-öbölben található katonai börtönből távozó volt rabokba, amelyeket korábban saját katonáin tesztelt.

A Wikileaks által kiszivárogtatott dokumentum szerint Abdullah szaúdi király még 2010-ben kérte meg az Obama kormányt, hogy minden fogolyba tegyenek nyomkövető csipet, hogy szabadon bocsátásuk után megfigyelhessék őket. A jelek szerint az amerikai kormány eleget tett a kérésnek.

Az Infowars-nak nyilatkozó tengerészgyalogos a következőket mondta a csipről, amit gyakran a rabok gerincének közelébe ültetnek be, hogy az eltávolítást lehetetlenné tegyék:
Egy olyan programról van szó, amire eredetileg önkéntes alapon lehetett jelentkezni a katonáknak.
Ezt az információt számos más forrás is megerősítette.
Az ember sok butaságot elkövet fiatal korában. Csak aláírsz egy papírt [a csipbeültetésről] és ennyi az egész. Azt gondolod, én legalábbis ezt gondoltam, hogy ezzel valami különleges dolgot teszel. Jelentkeztem egy vegyi, biológiai és sugárveszélyre specializálódott különleges katasztrófavédelmi alakulathoz, azt gondolva, hogy ez is a javamat szolgálja majd.
A tengerészgyalogos kihangsúlyozta, hogy a csip „nagyon, nagyon apró.”
Általában olyan helyre ültetik be, hogy az eltávolítást csak komoly sebészeti beavatkozással lehessen elvégezni. Nem olyasmiről van szó, amit az ember kivág a karjából.”

„Komoly kockázat olyasmit keresgélni, amiről az ember azt sem tudja, hogy pontosan hol van.
Az amerikai hadsereg kutatásfejlesztési ügynöksége, a DARPA, már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy az agysérüléseket kezelni képes csipek fejlesztésébe kezdett. Az eredeti bejelentés után két évvel hozzátették, hogy a programot kiterjesztették a katonák egészségét a harctéren folyamatosan figyelni képes csipekre is.

A hadsereg különleges egységei számára a különböző indikátorokat folyamatosan figyelni képes beültethető nanoszenzor igazán bomlasztó hatású fejlesztés lenne,” írta a DARPA.

Pedig röviddel a fenti tanulmány közzétételét követően már arról érkeztek hírek, hogy a DARPA nemcsak nyomon követni akarja katonáit, de azon is ügyködik, hogy képes legyen megváltoztatni az emlékeiket.
Úgy tűnik, a DARPA teljes gőzzel halad ezeknek a technológiáknak a megvalósítása felé,” mondta Joseph LeDoux idegkutató az MIT Review-nak. „Az tervezik, hogy chipet ültetnek [az agyba]. Olyan lenne, mint egy művégtag, azzal a különbséggel, hogy nem az ember karját irányítja, hanem az emlékeit. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan tervezik kivitelezni.
Sajnos semmi okunk azt feltételezni, hogy ezek a tervek csupán a raboknál vagy katonáknál történő alkalmazásra korlátozódnak majd a jövőben.

Ráadásul az egészet úgy tálalják, hogy az ember nehezen emelhessen szót ellenük, hiszen ki ellenezné a katonák életének vagy egészségének megóvását?

A Stanford Egyetem pedig egy olyan apró csip kifejlesztésén dolgozik, ami a véráramban, belső áramforrás nélkül mozogva képes eljutni szinte bárhová az ember testében, úgy, hogy az eszközt az orvosok kívülről irányítják. A tervek szerint a csippel vizsgálatokat lehet majd elvégezni, vagy gyógyszert juttatni célzottan a test bizonyos részeibe.

Forrás: idokjelei.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: azért minden technológiának vannak fonák oldalai, főleg az elektronikát tartalmazóknak. Az elektronikát tartalmazó eszközök általában igen rosszul viselik az EMP [Electro Magnetic Pulse] hatást, aminek megfelelő erőssége esetén működésképtelenné válnak. Azt nagyon kevesen tudják, hogy pl. egy RFID chip kiütésére elégséges áramkört kevesebb mint 1000.- forintból össze lehet rakni, és még szaktudást sem igazán igényel, ha megfelelő rajzok és adatok állnak a készítő rendelkezésére. Mindenkinek a Gugli jó barátja, lehet a kifejezésre keresni és biztosan lesz [nagyon sok] magyar nyelvű találat. De az EMP hatás nemcsak az RFID-t üti ki, hanem megfelelő erősség esetén bármilyen elektronikát működésképtelenné tud tenni.