Mészáros István, az Új Magyar Gárda Mozgalom országos főkapitánya, az egyik közösségi portálon figyelt fel egy különös, kupakgyűjtő akcióra. Egy mozgássérült székelyföldi fiatalember létét megkönnyítendő, aktív kerekesszékre gyűjtenek műanyagkupakokat, Székelyudvarhelytől, Brassóig.

A főkapitány azonnal megszervezte csonkahoni bajtársaival a gyűjtést, aminek hamarosan több zsáknyi kupak lett az eredménye. Ezzel párhuzamosan, mi sem természetesebb, a Székely Szakasz is elkezdte a kupakok gyűjtését a helyszínen, Székelyföldön. De indított gyűjtést a helyi Jobbik is.

A mostoha időjárási körülmények közepette elindult egy kis csapat Mészáros István vezetésével, hogy az összegyűlt kupakok nemes célt szolgálva, minél előbb célba érjenek. Természetesen egy másik cél is vezette a főkapitányt Erdélybe. A székely bajtársakkal való találkozás, egy őszinte beszélgetés öröme.

Már jócskán elmúlt éjfél, mire Székelyudvarhelyre értük, de a hosszú út fáradalmát feledtette Incze Dani bajtársunk és családja igazi, székelyes vendégszeretete, nem beszélve arról a mennyei töltött káposztáról, ami ottani idő szerint egy óra után is gyógyír volt gyomornak, szervezetnek. A beszélgetés sem maradt el, az időközben környékről megérkező bajtársakkal, így tényleg hamar lett reggel.

Hosszú volt az út még Csíkig! A röpke alvástól, de főképpen a kávétól és a reggelitől felfrissülve, immáron székely bajtársaink kíséretében elindultunk hát Csíkszeredára. Közben pedig a behavazott Székelyföld megannyi szépségében gyönyörködtünk. A hatalmas fenyők hópalástját, Hargita félig felhőbe burkolózó, hófödte csúcsait, a Lobogó-forrás feletti dombokon síelő gyereksereget, a behavazott, ám takaros székely portákat leírni szinte lehetetlen. Látni kell!

Míg a festői látványról maga a táj, az izgalmakról a román rendőrség gondoskodott. Vajon honnan a fenéből tudhatták, kik ülnek az autókban, hogy csak minket állítottak meg, mindenre kiterjedő „közúti ellenőrzést” színlelve. Csak nem az a kis huncut Dacia Logan súgott nekik, akik oly hűségesen kísértek minket, mióta elhagytuk Székelyudvarhelyet?

„Házad lehet bárhol, de hazád csak itt!” - köszöntött a csíkszeredai Gambrinus csárda kapufelirata. Ide várták főkapitányukat és kíséretét Székelyföld minden részéből idesereglett bajtársaik egy őszinte, baráti beszélgetésre. Ismét megtapasztalva a székely vendégszeretetet, a hosszúra nyúlt beszélgetés után a „kupaktanács” együtt indult el, hogy jövetelünk célját beteljesítsük.

Zsögödön, Bíró Alpár takaros portája előtt megállva, először is megvártuk míg a Logan kellőképpen elhelyezkedik az utca végén, majd mindenki kupakot ragadott, és kísérőnk, valamint Mészáros István vezetésével megszálltuk a szerencsétlenül járt negyvenéves székely fiatalember portáját.

Hamar megtelt a kis szoba gárdistával, és miközben az ereje teljében megrokkant kétgyermekes családapa előadta élete történetét, a feleség által sütött finom kókuszkockát majszolva, néma csendben hallgatták azt. Aztán pedig záporoztak a kérdések.

Bíró Alpárra Franciaországban, egy fakitermelésnél dőlt rá a fa. Bordái, csontjai, csigolyái törtek, de ő maga szerencsére életben maradt. Tudta, várja őt itthon a család. A család, amelynek ő szeretett volna gondtalan megélhetést biztosítani, most mégis ő szorul törődésre. De így is hálát adnak Istennek, és a francia egészségügynek, hogy visszakapták a férjet, és az édesapát. Alpár leginkább azonban azon az összefogáson, szereteten érzékenyül el, amit székely és csonkahonbéli honfitáraitól kap a gyűjtésből eredendően. Még sok kupaknak kell összegyűlni, hogy Alpár álma, az aktív kerekesszék, vagy ahogy ő hívja, „szekér” segíthessen abban a törekvésében, hogy ismét teljes értékű életet élhessen.

Természetesen egy emberként biztosították további segítségükről a szerencsétlenül járt fiatalembert a Székely Gárda gárdistái, ahogy további gyűjtésbe fog az ÚMGM is, csonka honban. Mert a Gárdát, akárhol lészen is, többek közt az a cél vezérli: összefogni minden magyar testvérünkért! Miután elbúcsúztunk, de nem végleg, Bíró Alpártól és családjától, egy nagy öleléssel vettünk búcsút székely testvéreinktől is. Intettünk egy búcsút a Logannak, majd a mielőbbi viszontlátás reményében indultunk vissza Székelyudvarhelyre, de útközben megálltunk Csíksomlyón. Miután megcsodáltuk a kegytemplomot, Mészáros Istvánnal elmondtunk egy imát Szűz Mária előtt minden magyarért, remélve hogy az meghallgatásra talál majd a jövőben.

Hazafelé menet nem mehettünk el a Sándor-porta mellett anélkül, hogy egy finom vacsorával meg ne kínáljanak bennünket a háziak, mert - és ezt nem győzöm elégszer - a székely vendégszeretet (és hazaszeretet) példa nélküli!

Egy kis beszélgetés itt is, aztán irány a mi kis csonka honunk.

A határhoz érve a telefon jelez, sms érkezett: „Üdvözöljük Magyarországon!”

Szerencsétlenek! Miért, szerintetek eddig hol voltunk?

(TLT)