Emberi csontok kerültek elő Budapesten, a Szilágyi Erzsébet fasoron a Széll Kálmán tér felújítása közben pénteken – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A honvédelmi tárca azt közölte, hogy az ilyen esetekben kötelező eljárás szerint a munkálatokat meg kell állítani, és azonnal értesíteni kell a rendőrséget, azonban, mint írták, a kivitelező ezt sajnálatos módon nem tette meg, ennek következtében kegyeletsértő helyzet keletkezett.
Amikor a HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya értesült az esetről, azonnal megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a kivitelezőt – közölte a HM. Ezt követően a rendőrség járőrt küldött a helyszínre, hogy biztosítsa a területet. A tárca hadisírgondozó szakemberei megkezdték az emberi csontok feltárását. Később azonosíthatják őket, ha alkalmas sírmelléklet, például azonossági jegy kerül elő.
A HM nagyon fontosnak tartja a háborúkban elesett katonák emlékének ápolását, amelyhez hozzátartozik az előkerülő földi maradványok méltó kegyelettel történő elhantolása. A tárca háborús kegyeleti főosztálya arra kéri a lakosságot, hogy az elhunyt hősök emlékének tiszteletben tartása érdekében ilyen, vagy hasonló esetekben azonnal értesítse a rendőrséget.
(MTI)