A párizsi terrortámadásokat követően Európának meg kell mutatnia, hogy nem fél, és ki kell tartania a humor és a szatíra mellett - foglalt állást szerdán a Strassburgban ülésező Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése.
Zoom
Humor és szatíra
Az elfogadott határozat kimondja: a párizsi eseményeket a gyűlölet motiválta, és a demokrácia és a szabadság ellen elkövetett támadásnak tekintendők. A dokumentum arra is rámutat, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint a szatírát, a tiszteletlen gúnyt, a sértő eszméket, így a vallások bírálatát is megilleti az önkifejezés szabadságának védelme, amennyiben nem minősül gyűlöletbeszédnek, illetve nem uszít erőszakra.
A közgyűlés határozata sürgős nemzetközi és külön európai válaszokat sürget a dzsihadista fenyegetésre, de óv a válogatás nélküli, tömeges megfigyeléstől, mert úgy véli, hogy arról bebizonyosodott, nem alkalmas a terrorizmus megakadályozására, és veszélyt jelent az emberi jogokra. A dokumentum ugyanakkor szorosabb együttműködést szorgalmaz az európai és a közel-keleti országok titkosszolgálatai között.
Az elfogadott szöveg arra is kitér, hogy meg kell védeni az állam és az egyházak szétválasztását, valamint preventív intézkedésekre is szükség van, hogy a börtönökben, a közösségi oldalakon, oktatási intézményekben és a hátrányos helyzetű lakónegyedekben elejét lehessen venni a radikalizálódásnak.
Prágában kiállították a Charlie Hebdo címlapjait
A Charlie Hebdo mintegy kétszáz címlapját tekinthetik meg az érdeklődők szerdától kezdve egy hónapon át Prágában a kortárs művészetnek helyt adó DOX kulturális központban.
Zoom
A DOX-ban ugyanakkor a látogatók megtekinthetik a Radikálisok humor nélkül című francia dokumentumfilmet, illetve hasonló témájú kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek. Vitát rendeznek az iszlámról, valamint az Európában megnyilvánuló iszlámellenességről is.
A címlapok mellett a látogatók megismerkedhetnek a Charlie Hebdo történetével, és betekinthetnek az egykori szerkesztőség munkájába is.
Tekintettel a kiállítás kényes témájára, a rendezők több biztonsági intézkedést foganatosítottak, és a rendőrség megerősítette a DOX kulturális központ felügyeletét.
(MTI nyomán)