Körülbelül hétszáz orosz katona, összesen két zászlóalj lépte át hétfőn az orosz-ukrán határt – ezt mondta újságíróknak Andrij Liszenko, a kelet-ukrajnai hadművelet parancsnokságának szóvivője. Tudomásuk szerint az orosz katonák Luhanszk megyében léptek be az országba, de nem tudják, hogy onnan merre mentek tovább.
Az ukránok szerint Oroszország továbbra is rendszeresen juttat át fegyvereket és katonai erősítést a két ország közötti határon a szakadároknak.
Az elmúlt egy hét alatt rendkívül felerősödtek a szakadár támadások a frontvonal mentén, naponta több tucatnyi tüzérségi támadás éri az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatti területen lévő katonai állásokat, településeket és civil célpontokat. A hadműveleti parancsnokság hétfői közlése szerint az elmúlt egy nap alatt összesen 99-szer nyitottak tüzet a szakadárok az ukrán katonák állásaira.
A szóvivő az orosz külügyminisztérium azon közleményére reagált, amelyben a Kreml Kijevet a minszki megállapodások megsértésével vádolta meg. Moszkva szerint erről tanúskodik egyebek között az, hogy Ukrajna állítólag növeli katonai jelenlétét a kelet-ukrajnai térségben, valamint az is, hogy Petro Porosenko elnök újabb részleges mozgósítást rendelt el (nem csak) az ukránok körében. Oroszország a közleményben felszólította Kijevet, hogy haladéktalanul vonja vissza nehézfegyvereit az ütközőzóna vonalától.
Liszenko azt mondta, hogy az ukrán hadsereg nem tervezi a frontvonal átlépését.
(MTI nyomán)