Nem sok fotós használt színes filmet az 1930-as években, és közülük is kevesen hagytak hátra olyan nagyszerű képeket, mint Hugo Jaeger, aki tehetségét és egyéni látásmódját már jóval a háború előtt hazája szolgálatába állította.

"A jövő a színes fotográfiáé" – mondta Hitler, amikor először meglátta Hugo Jaeger fotóit, és eldöntötte, hogy pártjának ilyen képekre van szüksége.

Jaeger fotózta Hitler legfontosabb beszédeit, hivatalos útjait, családi pillanatait és a párt legnagyobb rendezvényeit. Sok tehetséges fotós (például Alfred Eisenstaedt vagy Helmut Newton) még a második világháború kitörése előtt elmenekült Németországból, Jaeger viszont velük ellentétben azonosulni tudott a nemzetiszocializmus eszméjével, és a párt első számú fotósa lett 1936-tól 1945-ig.

A Führer már a hatalomra kerülése előtt felismerte a szimbólumok és a vizuális jelek erejét. A nemzetiszocializmus jelképrendszere egyszerre volt könnyen befogadható, végtelenül egyszerű, de ugyanakkor tekintélyt parancsoló. A német propaganda ügyesen és következetesen használta ezt a jelképrendszert, így már érthető, miért volt fontos Hitlernek, hogy a párt eseményeiről készült képek színesben is eljussanak az emberekhez, ne csak fekete-fehérben.

Jaeger fotóinak az volt a céljuk, hogy a párt jelképeit a lehető legnagyobb erővel ábrázolják, és kitörölhetetlen emléket állítsanak a Harmadik Birodalomnak. A sors viszont úgy akarta, hogy a képeket végül az ellenség őrizze meg az utókornak.

1945 tavaszán az ellenséges csapatok már benyomultak Németországba, Jaeger pedig felismerte a vesztes helyzetet, és egy München melletti faluban bujkált. Tisztában volt fotóinak jelentőségével, archívumának legfontosabb darabjait ezért végig magánál őrizte. Nála voltak a fotói akkor is, amikor egy nap amerikai katonák járták végig a falut fegyverek és katonák után kutatva. Jaeger a negatívjait egy táskába rejtette, mert tudta, hogy ha megtalálják őket, és felfedezik kapcsolatát az NSDAP-vel, nem kerülheti el a megtorlást.

A táska tetejére egy társasjátékot és egy üveg brandyt is rakott, hogy személyes holminak álcázza a csomagját. Amikor a katonák elvették tőle a táskát, csak az italig és a játékig jutottak a keresésben, és leültek koccintani egyet vele, majd távoztak. Jaeger ezután felismerte, hogy amíg a képek nála vannak, sosem lesz biztonságban, és inkább elásta a 2000 fotóból álló kollekciót a falu körül.

Éveken át pihentek a föld alatt a képek, Jaeger néha elővette és újracsomagolta őket, hogy ne menjenek tönkre, majd 1950-ben egy svájci fiókban helyezte biztonságba a negatívokat. A Life-ot csak jóval a háború után, 1965-ben kereste fel, hogy eladja fotóit, a magazin pedig meg is vette mind a kétezer képet. Közlésükkel viszont még hét évet vártak: először csak 1970-ben mutatták be a képeket a lapban. Az első megjelentetett anyag a Hitler ötvenedik születésnapját dokumentáló képsorozat volt.