Talán a túlságosan jól sikerült szilveszteri pezsgőzés hatására, nem tudni, mindenesetre üzent Bátonyterenye havi bruttó 418 800 Ft és 62 800 Ft költségtérítést felmarkoló alpolgármestere, Rákos Szabolcs. Elmondása szerint - persze ezt nem kell készpénznek venni - feljelentette portálunkat (a Kuruc.infót és a Palócbetyárt - a szerk.) rágalmazásért. Hogy mivel rágalmaztuk meg, azt az egyébként hosszúra nyúlt litániájában nem írta meg. Mindenesetre úgy tűnik, kész mindenki szemébe nézve, kamerákon keresztül cáfolni a megjelenteket - írja a Palócbetyár. Alább a folytatás.

Rákos Szabolcs, perselytolvaj
Ha már a Facebook nyilvánosságán keresztül üzent az alpolgármester úr, akkor engedje meg, hogy nyilvánosan válaszoljunk!
A stílusából ítélve megsértettük Önt, de talán a forrófejűsége és alapvető tájékozatlansága ellenére is beláthatja, hogy egy kormánypárti politikussal szemben esélytelennek bizonyulnánk a Magyarországon évekig elhúzódó bírósági eljárások útján, hiszen még nekünk ezek költségeit munka mellett magunknak kéne előteremtenünk, addig a magafajta politikusok a közpénzből származó kiemelt bérükből vígan elpereskednek bármeddig, egy esetleges perveszteség esetén pedig ugyancsak az adófizetőknek kéne a tárcájukba nyúlni.
Ha nagyon szeretne a választópolgárok szemébe nézni, akkor azt Ön közszereplőként egyszerűen megteheti. Útmutatásul, röviden: hívjon össze egy sajtótájékoztatót, nézzen bele a városi televízió kameráiba, aztán cáfolja tételesen a leírtakat. Amennyiben birtokában vannak olyan dokumentumok, amelyek az Ön igazát erősítik, azokat is mutassa be! Kétségei ne legyenek, mi erről szívesen beszámolunk, sőt! Amennyiben kiderülne, hogy történetesen Önnek igaza van, a leírtak pedig nem fedik a valóságot, akkor megkövetjük. Készek vagyunk ország-világ előtt bocsánatot kérni, ha a javarészt átvett anyagban valótlanságok szerepelnek. Mindenesetre ebben az esetben talán célszerűbb lett volna tételesen leírni a vitatott állításokat, mintsem egy ilyen sértődött kirohanást bepötyögni.
A minősítések, fenyegetések és az eljátszott hattyú halála minket nem hat meg, így ezekre a jövőben is kár időt pazarolnia. Az együttműködési szándékunk jegyében ezúton is leszögezzük (egyetértésben Önnel), hogy véleményünk szerint sincs joga senkinek egy másik személy emberi méltóságába és becsületébe gázolni, függetlenül az érintettek mindenféle tulajdonságára, így a politikai hovatartozására is tekintettel. Amennyiben Ön tényleg így gondolja, akkor ebben egységesek az álláspontok. Ugyancsak egyetértünk abban, hogy bizony egy közszereplőnek többet kell eltűrnie. Ahogy szemrebbenés nélkül eltűri a telefonja csipogását, miközben sms üzenet jelzi a havi majd félmilliós bér és költségtérítés utalását az országosan is legrosszabb munkaügyi mutatókkal rendelkező Nógrád megyében, úgy viselje méltósággal, hogy innentől kezdve a munkáját, illetve minden megnyilvánulását a közérdeklődés övezi. A megjelentek pedig nem minden esetben az Ön szájízének megfelelően fognak alakulni, bár kétségtelenül annak örülnének a politikusok, ha a sajtó arról írna, amit Önök utasításba adnak, de egy ideje ez nem mindenhol működik így.

Járjon elő jó példával, hívjon össze a jövő hét első felében egy sajtótájékoztatót, és a személyével kapcsolatban megfogalmazott állításokra reagáljon! Legyen végre egy olyan nógrádi politikus, aki a kampányidőszak kivételével is belenéz az emberek szemébe, akinek nincsenek titkolni valói, aki minden ügyét a nyilvánosság előtt intézi, és aki minden megfogalmazott kritikára az említett nyilvánosság előtt reagál.
Munkájához sok sikert kívánunk, elhiheti, a kiemelt béréhez megfelelő médiafelületet a jövőben is biztosítani fogjuk Ön számára az elidegeníthetetlen emberi méltóság, és az igazsághoz való feltétlen ragaszkodás szem előtt tartásával.
Ui.: ha a feljelentéskor keletkezett jegyzőkönyvet beszkennelve eljuttatja hozzánk, természetesen azt is megjelentetjük. Ennek elmulasztása esetén azt gondolhatják az olvasók, hogy nem is jelentett fel senkit, csak a politikusok tekintélyes részéhez hasonlóan Ön is hazudik. Reggel, délben, no meg este.