Még beszámolót is írattak velük róla - az alábbi írás a Zaol.hu-n jelent meg.
SÉTA - ­ Kép helyett könny
Auschwitz – talán nincs olyan ember, aki ne a szenvedésre, milliók halálára gondolna e név hallatán. Mégis, vagy talán éppen ezért, a koncentrációs tábor emlékére kialakított múzeumot töretlen érdeklődés övezi, s ebbe kis csapatunk is belekóstolhatott látogatásunk során.
December ötödikén, pénteken 49­-en vártuk izgatottan a reggelt; három kísérőtanárunkkal, László Judit, Vakherda Erzsébet és Tölli Tamásné Bálizs Zsuzsanna tanárnőkkel. Zalaegerszegről Lengyelország felé vettük az irányt. A kirándulás első megállója a Magas­Tátra apró ékszerdoboza, Zakopane volt, ahova már sötétedés után érkeztünk, s így teljes szépségében láthattuk a karácsonyi fényekbe öltöztetett főutcát. A helyi sajtpiac által nyújtott ínyencségek sokak tetszését elnyerték.
Második nap kipihenten kezdtük meg utunkat a Krakkótól egyórányi buszútra található Auschwitz felé. A bejárati kapu feletti „Arbeit macht frei" tábla cinikussága már önmagában összeszorította az ember gyomrát, a drótkerítésen belül a nyomasztó hangulat még inkább fokozódott. Csapatunk két részre szakadva járta be a komplexumot, az idegenvezetés magyar nyelven folyt. Szerettem volna fényképeket készíteni, az első pár terem után már patakokban folytak a könnyeim, így elvetettem az ötletet. Nem voltam ezzel egyedül, számos kisírt szempár jött velünk szembe a folyosókon. Az üvegfalak mögött hatalmas mennyiségű – zsidóktól elkobzott – tárgytenger tornyosult, padlótól a plafonig álltak a kiscipők vagy akár az ékszerek, de a legborzasztóbb talán az a terem volt, amelyben emberi hajat halmoztak fel hasonló módon. A birkenaui táborban láthattuk a fogvatartottak számára alvóhelyként szolgáló barakkok puritán állapotát és a krematóriumot, illetve elsétáltunk az áldozatok előtt tisztelgő emlékmű felé, ahol magyar nyelven is olvashattunk feliratot.
Zoom
A holoagymosás résztvevői a tábor bejáratánál - a zokogást azóta remélhetőleg befejezték
Délután a Waweli székesegyházat tekintettük meg, ahol többek között I. Ulászló és Nagy Kázmér király nyugszik, ám a magyarok számára Báthory István, valamint Nagy Lajos király lánya, Hedvig – akit a lengyel nép Jadwiga néven minden idők legnagyobb királynőjeként tisztel, s akit II. János Pál pápa 1997­ ben szentté avatott – a legfontosabb. Hedvig királynő sírjánál elhelyeztük iskolánk, a Kölcsey­gimnázium koszorúját is. A katedrálistól nem messze található a Wawel sárkányát megformáló szobor, amely – a turisták nagy örömére – ötpercenként tüzet lövell ki szájából. Túránk utolsó napján a szállásunktól pár száz méterre lévő Kazimierz városrészt, a zsidónegyedet jártuk körbe. A zsinagógák között vacogó foggal és kesztyűben követtük helyi idegenvezetőnket, aki végigkalauzolt minket a különös, megkapó hangulatú utcákon. Elmondása szerint a környék régen rossz hírűnek és felettébb veszélyesnek számított, ma már azonban a Schindler listája című film sikeréből adódóan (amelynek számos jelenetét itt vették fel) inkább kedvelt turistalátványosság. Habár a gettót a nácik a várost átszelő Visztula másik partján létesítették, Spielberg mégis a Kazimierz negyedben forgatott, mert az épületek jobban megőrizték eredeti formájukat, korhűen adják vissza az akkori atmoszférát. A nosztalgiát a zsidó temető kősírjai tetőzték, melyeknek megtekintésével zártuk túránkat.
Wessely Boglárka, zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium