A biztonsági erők és az észak-koreai nép készen áll arra, hogy a hadviselés bármelyik módján keresztül - beleértve a kiberteret is - konfrontálódjon az Egyesült Államokkal azért, hogy "annak fellegvárait a levegőbe repítse" - figyelmeztette vasárnap Phenjan a Sony Pictures elleni hackertámadás ügye kapcsán az amerikai vezetést.
Ezzel érezhetően keményebb hangnemet ütött meg a koreai kormány, mint egy nappal korábban, amikor azt javasolta az Egyesült Államoknak, hogy közösen vizsgálják ki a Sony Pictures filmstúdió ellen november végén végrehajtott hackertámadást, amelynek elkövetésével a phenjani rezsimet vádolja Washington.
Az észak-koreai nemzeti védelmi bizottság által jegyzett közleményben, amely a Fehér Házat, a Pentagont és az Egyesült Államok egészét szólítja meg, Phenjan ismételten visszautasította az amerikai állítást, és "rendkívül kemény válaszcsapással" fenyegetőzött.
Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke vasárnap a Fox News amerikai hírcsatornának úgy nyilatkozott, az Egyesült Államoknak megvannak a képességei arra, hogy nagyon megnehezítsék Észak-Korea számára egy újabb kibertámadás végrehajtását, azonban úgy vélte, Washington nem reagált elég gyorsan az incidensre.
Barack Obama amerikai elnök pénteken azt mondta, "arányos mértékű" válaszlépéseket helyezett kilátásba.
A magukat "Guardians of Peace" vagyis a béke őrzőinek nevező hackerek november végén feltörték a Sony Pictures számítógépes rendszerét, és nyilvánosságra hozták a megszerzett adatokat. Ezután azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja a "The Interview" című vígjátékot, amelyben két amerikai újságírót Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával bíz meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA).
(MTI)