Meglepő, hogy André Goodfriend milyen gyakran és milyen előszeretettel mutatkozik Gyurcsány Ferenccel - erről beszélt a Híradónak nyilatkozó elemző. Azok után, hogy tegnap az amerikai diplomata elment a Demokratikus Koalíció egyik rendezvényére, és az ott készült felvételek szerint hosszan beszélgetett Gyurcsány Ferenccel.
A Demokratikus Koalíció szervezte azt a konferenciát pénteken, amelyen a jelenlegi kormány mielőbbi bukásáról beszélt a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc. Az eseményen részt vett az Egyesült Államok budapesti követségének ügyvivője is. André Goodfriend Gyurcsány Ferenc mellett ült.
Az ügyvivőről korábban többen is azt mondták: több olyan nyilatkozata is volt, amellyel kapcsolatban felmerül, beleavatkozik Magyarország belügyeibe. André Goodfriendtől most azt kérdezte a Híradó: az, hogy egy párt rendezvényén vett részt, amelyen a magyar kormány mielőbbi megbuktatását szorgalmazták, nem ütközik-e a bécsi egyezménybe, amely szerint a diplomaták nem avatkozhatnak be egy fogadó állam belügyeibe. Válasz egyelőre nem érkezett.
Paul Lendvai publicista arra emlékeztetett: a külföldi lapok rendre felemlegetik, hogy a szocialistáknak is része volt magyarországi korrupciós ügyekben.
A Der Standard című liberális osztrák lap publicistája például a Zuschlag-ügyre utalhatott, amelyben Zuschlag János volt MSZP-s országgyűlési képviselőt bűnszervezetben elkövetett csalás miatt 6 év börtönbüntetésre ítélték.
Jelenleg is folyik a per Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyében, akit azzal vádolnak, hogy bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követett el, mintegy másfél milliárd forintos vagyoni kárt okozva a BKV-nak, de arról is szóltak hírek, hogy állítólag egy nokiás dobozban kapott korrupciós milliókat.
A katonai tábornokok vesztegetési perében az egyik vádlott azt állította: Juhász Ferenc, a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere whiskys dobozban kapott külsős megbízásokból visszaosztott milliókat. Juhász Ferenc ezt tagadta.
Gyurcsány Ferenc pedig korábban nyilvánosan is beszélt arról: jobb, ha nem tudjuk, honnan vándorolt pénz az MSZP-hez. A volt kormányfő két évvel ezelőtt egy évértékelőjén elismerte: a szocialisták választási bukásában a párt korrupciós ügyei is szerepet játszottak.
A pártelnöki székben őt követő Mesterházy Attila pedig tavaly azt mondta egy, a Die Welt című lapnak adott interjúban: az, hogy egykori párttársai korrupciós ügyekbe bonyolódnak, hatalmas probléma az MSZP számára.
André Goodfriendtől ezért azt is kérdezte a Híradó: Szóba kerültek-e a konferencián, illetve Gyurcsány Ferenccel folyatott beszélgetése során ezek az ügyek? Ha igen, akkor kérdezte-e a volt miniszterelnököt a korrupciós ügyekről és kapott-e választ? Válasz egyelőre erre a kérdésre sem érkezett.
A Híradó által megkérdezett politikai elemző azt mondta: az, hogy André Goodfriend a jelenlegi kormányzattal kapcsolatban emleget korrupciós ügyeket, nyomásgyakorlásnak számít. Lánczi Tamás szerint viszont nem világos, hogy miért éppen - ahogy fogalmazott - az ország egyik legtöbbek által elutasított politikusával találkozik ennyit. A szakértő szerint ez sem az amerikai-magyar kapcsolatok javításában, sem az amerikai érdekek képviseletében nem értelmezhető. Az elemző úgy vélte: André Goodfriend valószínűleg nem pontosan mérte fel, milyen következményei lehetnek, ha magyar politikai pártok rendezvényein vesz részt.
(Híradó nyomán)