Időkapszula került elő a Szent István-bazilikából
2014. december 12. 15:50
Kisebb papírhengerbe zárt üzenetre bukkantak néhány nappal ezelőtt a budapesti Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnájához tartozó nagycsillár restaurálása közben – adta hírül a valasz.hu.
Korábban
Az aranyozott sárgaréz szerkezet szétszerelésekor – melynek megújításán Magyar Éva ötvös-restaurátor dolgozik – az egyik üreges angyalfigurából csúszott ki egy összetekert 1900-as Magyar Hírlap, abból pedig egy pecsétes kartonhenger. Ebbe rejtették a cédulát.
A papíron olvasható Páder Nándor (1846–1911) korának egyik legtöbbet foglalkoztatott műlakatosmestere volt. Az utókor értékelése szerint ő volt a legismertebb „a német vasművesek hazai követői közül”. Művészetét – és virtuóz kovácsolási technikáját – dús növényi ornamentika, állatfigurák változatos sora jellemzi.
Pádert az eklektikus vasművesség úttörői között szokták felsorolni, Árkay Sándor és Jungfer Gyula mellett. Noha Jungfer műhelyéből került ki a legtöbb, Budapest arculatát máig meghatározó munka, Páder életműve is jelentős, neve mégis csaknem feledésbe merült. A róla szóló tanulmányok megemlítik, hogy a vasművesség mellett ötvösséggel is foglalkozott. Ő készítette például az 1896. évi Millenniumi Kiállításon bemutatott Krisztus- és Mária-reliefeket.
Nem véletlen tehát, hogy – kovácsként – az ő műhelyére bízták az 1851 és 1905 között épült Szent István-bazilika egyik csillárjának elkészítését is. A Páder-műhely fontosabb remekei Budapesten a Szalay utca 7.-ben (nemesveretű rácsos kapu), az Erzsébet körút 77.-ben (rácsok) és a terézvárosi templomban (kovácsoltvas falikarok) láthatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap