Alkotmányellenesen tiltották meg az állatoknak a zsidó és muszlim vallási előírásoknak megfelelő levágását Lengyelországban - mondta ki szerdai ülésén a lengyel alkotmánybíróság, megváltoztatva ezzel saját korábbi döntését, amelyet állatvédelmi aggályok miatt hozott.
Az ítélet hivatalos közzététele után ezzel az állatok rituális - zsidó elnevezés szerint kóser - levágása engedélyezetté válik, és nem lesz büntetendő cselekmény Lengyelországban.
A két vallás étkezési szabályai tiltják a haszonállat elkábítását levágás előtt, az állatot ki kell véreztetni a nyaki ér átvágásával. 2012 végén állatvédő csoportok nyomására és Andrzej Seremet lengyel főügyész kezdeményezésére az alkotmányozó testület úgy határozott: mivel az országban kötelező a vágóállatok elkábítása, ezért ellenkezik az alkotmánnyal, hogy a kormány rituális okokból kivételt tegyen.
A döntés ellen tiltakozott a lengyelországi és az európai zsidó hitközségek szövetsége is. Arra hivatkoztak, hogy ezzel a döntéssel "megsértették a vallásszabadságot, amely alapvető emberi jog". Érvelésük szerint "igazolt tény az is, hogy a kóser vágás során az állat nem érez fájdalmat".
A lengyel kormány a vita megoldása céljából 2013-ban törvénymódosító javaslatot terjesztett a parlament elé a kóser mészárszékek engedélyezéséről, mivel számításaik szerint a tilalom miatt hatezer munkahely szűnt meg, miközben az országban a munkaképes lakosság 13 százalékának nincs munkája. A húsipar adatai szerint az exportált lengyel baromfihús tíz, míg a marhahús több mint harminc százaléka készült kóser vágással. A javaslatot azonban elutasította a képviselők többsége.
Mostani ítéletében az alkotmánybíróság - a testület 14 tagja közül 5 különvéleményt fogalmazott meg - arra hivatkozott, hogy a lengyel törvények nem következetesek, amikor például a levágás előtti elkábítás kötelezettségét nem terjesztik ki az állatokkal végzett tudományos kísérletekre vagy a vadászatra, halászatra. A testület hangsúlyozta, hogy az EU-tagállamok döntő többségében megengedett az állatok rituális levágása.
Az Európai Unióban általános szabály, hogy az állatot a levágás előtt el kell kábítani, ez alól azonban lehetséges a kivétel vallási okokból. Több európai országban - így Svédországban, Hollandiában, valamint a nem EU-tag Izlandon, Norvégiában és Svájcban is - elvben tiltott a kóser vágás.
(MTI nyomán)