Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az általa elismertnél "sokkal kegyetlenebb" módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben a "fokozott vallatások során", ezzel kapcsolatban félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz - állapítja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kedden ismertetett jelentése.
Zoom
A dokumentum szerint a CIA titkos börtöneiben George W. Bush elnöksége alatt legalább 119 személyt tartottak fogva, akiknek mintegy harmadát vetették alá a "vitatott" vallatási módszereknek, amelyek legalább egy emberéletet követeltek. A foglyokat több hetes alvásmegvonással, pofozással, falhoz láncolással, szűk helyre való bezárással, alsó beöntéssel, jeges fürdővel, halállal való fenyegetéssel és három személy esetében pedig a vízbe fojtás imitálásával vallatták.
Ez utóbbi eljárást Hálid Sejk Mohameddel, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások állítólagos kitervelőjével szemben 183 alkalommal gyakorolták. A kényszervallatási módszernek alávetett alanyok közül többeknél pszichikai bántalmak jelentkeztek.
"A fogalom bármely mindennapi értelmezése szerint a CIA foglyait megkínozták" - jelentette ki Dianne Feinstein, a bizottság elnöke.
Barack Obama elnök a dokumentum közzétételét követően azonnal elítélte "az amerikai értékekkel összeegyeztethetetlen" módszerek alkalmazását, amelyek szerinte nem szolgálták sem a szélesebb értelemben vett terrorelhárítási erőfeszítéseket, sem az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket. Obama közleményében leszögezte, hogy az eljárás már a múlté, és elnökként meg fogja akadályozni az ahhoz való visszatérést.
A jelentésből kiderült, hogy a vallatási eljárás végrehajtói 80 százalékban szerződtetett alkalmazottak voltak, hogy a CIA többnek is nyomát vesztette a 119 fogolyból, és hogy közülük többeket tévedésből fogtak el. Feinstein bizottsági elnök szerint a CIA és más hivatalos személyek Bush elnököt, Dick Cheney alelnököt, Donald Rumsfeld védelmi és Colin Powell külügyminisztert is félrevezették a módszerekről.
John Brennan, a CIA jelenlegi igazgatója kedden elismerte, hogy a titkos fogva tartások és a vallatások során követtek el hibákat, de vitatta a jelentésnek azt a megállapítását, miszerint a program ne lett volna hatékony, és azt állította, hogy annak segítségével merényleteket sikerült megakadályozni. Ez utóbbi állításával ellentmondott a vizsgálat megállapításainak.
Volt CIA-vezetők és szenátusi republikánusok szerint a jelentés "mazsolázott" a bizonyítékok között, azzal a céllal, hogy egy előre elhatározott következtetésre jusson. George Tenet volt CIA-igazgató azt állította, hogy az eljárás al-Kaida vezetők elfogásához vezetett, és "több ezer amerikai életét" mentette meg.
A kedden nyilvánosságra hozott dokumentum a CIA 6 millió iratára támaszkodó, 6700 oldalas szenátusi jelentésnek mintegy félezer oldalas, cenzúrázott kivonata. Magát a jelentést 25 évre titkosították. A dokumentum nyilvánosságra hozatalát megelőzően megerősítették az Egyesült Államok külföldi képviseleteinek, bázisainak és egyéb létesítményeinek őrizetét.
George W. Bush elnök 2002-ben titkos határozatban hagyta jóvá a CIA eljárását, amelyről először csak 2006-ban kapott jelentést. Annak az évnek a szeptemberében elrendelte a titkos börtönök bezárását és a foglyoknak a guantánamói fogolytáborokba történő szállítását.
A vízbe fojtást imitáló eljárás (waterboarding) alkalmazását már 2003-ban leállították, de a többi kényszervallatási módszert csak Barack Obama 2009-ben történt hivatalba lépését követően szüntették meg. A CIA 2005-ben megsemmisítette a kínvallatásokról készült videofelvételeket.
(MTI)
Frissítés: A CIA módszereit nem a spontán brutalitás szülte, hanem pszichológusok segítségével dolgozták ki azokat. Az alkalmazott technikák célja az volt, hogy a rabokat elbizonytalanítsák, megtörjék, és kihallgatóikra később mint megmentőkre tekintsenek.
A most nyilvánosságra hozott jelentés a következő technikákról számol be.
Vízbefojtás (Waterboarding): A foglyot egy deszkára kötötték, arcára rongyot helyeztek, amelyet vízzel locsoltak.
Zoom
A locsolást 40 másodpercenként megszakították, hogy a fogoly levegőhöz jusson. A vallomások fulladásközeli állapotról számoltak be. A szeptember 11-i merényletek egyik állítólagos kitervelőjét, Kalid Sejket 183-szor vetették alá ennek a vallatásnak.
Zoom
Koporsóba zárás: A foglyot olyan szűk dobozba zárták, hogy mozdulni se tudjon. A beszámolók szerint a rabok elvesztették időérzéküket, nem tudták, mennyi ideig voltak a dobozba zárva. Feltételezhető, hogy többször el is ájultak.
Kihűtés: A rabot hideg vízbe merítették a vallatás ideje alatt. Egyes esetekben a fogva tartottat meztelenre vetkőztették, fóliába csavarták, úgy merítették vízbe, hogy a hideg víz sokáig hűtse a testét. Gul Rahman 2002-ben a cellájában meghalt, amikor a hidegvizes fürdetés után félmeztelenül cellája padlójához láncolták éjszakára, miközben a hőmérséklet két fok körüli volt.
Kikötözés: A leggyakoribb módszer szerint a rabot fejjel lefelé lógatták fel, és néha napokig is így tartották őket. Volt, hogy a raboknak ebben a pozícióban kellett üríteniük. A vizeletet és fekáliát hosszú ideig nem tisztították le róluk. Egyes esetekben a rabot állva, a mennyezethez láncolt kézzel kötötték ki. A kikötözést egyeseken akár hónapokon át is alkalmazták.
Alvásmegvonás: Ez a módszer volt a kínzások leggyakrabban használt eleme. Az alvásmegvonással olyan pszichotikus állapotba akarták juttatni a rabokat, ahol már nem urai önmaguknak. A CIA engedélyt kapott arra, hogy akár 180 óráig, azaz másfél hétig alvás nélkül tartsák a vallatottakat. A gyakorlatban azonban 96 óra volt a leghosszabb alvásmegvonási idő. A rabokat ilyen esetekben kikötötték, és ha elaludtak, akkor vizet locsoltak rájuk, hogy felkeljenek. Az alvásmegvonást a következő pontban ismertetett zajhatásokkal is kombinálták.
Zaj: Visszatérő kínzási módszernek számított a szörnyű hanghatásokkal súlyosbított magánzárka. Volt, akit napokig fülsüketítő fehér zajjal kínoztak, és megbilincselték a kezeit, hogy ne tudja befogni a fülét. Másokat horrorfilmekből ismert kacagással vagy sírással, illetve túl hangos rap- és metálzenével kínoztak. A kikötözés mellett az erős hanghatások egyik célja az volt, hogy a foglyok ne tudjanak aludni. Az egyik fogoly azt mondta, hogy amikor hanghatásokkal kínozták, az rosszabb volt, mint amikor a marokkói titkosrendőrség vallatta. Marokkóban borotvapengékkel vagdosták a bőrét.
Meztelenség: A CIA ezen technikája nem a konkrét információszerzést szolgálja, hanem hogy a foglyok elveszettnek érezzék magukat. Több rab is elmondta, hogy napokig, hetekig, vagy akár hónapokig meztelenül tartották őket, és ez alatt rendszeresen női vallatókhoz vitték kihallgatásra. Az együttműködő rabokat ruhájuk visszaadásával jutalmazták.
Táplálékmegvonás: A szabályok szerint a foglyokat tilos éheztetni, a fogság alatt testsúlyuk legfeljebb 10 százalékát veszthetik el. Egyes foglyoknál azonban a tápanyagot íztelen, mesterséges alapanyagokból álló, folyékony táplálék formájában adták. A CIA szerint az ingerek megvonása fokozza az alvásmegvonás hatásait.
Verés: A rabok elmondása szerint az ütlegelés leginkább elfogásukat követő időben volt jellemző. A kihallgatások során speciális falat is alkalmaztak, ami erős hangot adott, ha nekiverték a rabot. Így keltettek olyan érzést, mintha az ütés jóval erősebb lett volna, komoly sérüléseket okozva.
(Index nyomán)
2. frissítés: Izraeli példával "igazolta" a CIA a kínzásokat
Az izraeli legfelsőbb bíróság döntésével "igazolta" a CIA a kínzásokat - állította az amerikai szenátus jelentése a Háárec című újság szerdai száma szerint.
A terrorizmussal gyanúsítottak kihallgatásánál az izraeli példát idézték a kínzások igazolására az amerikai hírszerző szervezetben, mint írták, "ha nincs más módja a terror okozta károk megelőzésének" - közölte a Háárec.
Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának a terrorral gyanúsítottak elleni kihallgatásokról szóló jelentésének kedden kiadott kivonata rávilágít, hogy a CIA jogászai az izraeli legfelsőbb bíróság döntésére hivatkoztak a kínzások törvényességének igazolásához.
Az eredeti több mint hatezer oldalas titkos jelentés ötszázhuszonnyolc oldalas megjelent változata azt állítja, hogy 2001 novemberében néhány CIA tiszt úgy vélte, szükségük lehet a szeptember 11-i "merénylet" után az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat foglyul ejtett tagjaival, illetve feltételezett al-Kaida-tagokkal szemben alkalmazott kihallgatási módszerek jogi alátámasztására.
A CIA jogtanácsosai által összeállított irat az izraeli példát idézte, azt állítva, hogy "szükséges a kínzás a küszöbön álló, embereknek jelentős fizikai kárt okozó esetek megelőzésére, ha azok megakadályozásának nincs más módja".
Az "izraeli példa" az 1987-es izraeli "Landau-bizottság" következtetéseit, és az azt követő legfelsőbb bírósági határozatot jelenti, amely ugyan megtiltja a helyi biztonsági szolgálatoknak a kínzás alkalmazását a terrorral gyanúsított személyek kihallgatásánál, de engedélyezi a "mérsékelt fizikai nyomásgyakorlást" az "időzített bombaként" meghatározható esetekben, vagyis ha sürgős információszerzésre van szükség egy fenyegető terrortámadás megakadályozására.
Az évek során az izraeli emberi jogi szervezetek számos alkalommal intéztek beadványokat a kínzások ellen az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bírósághoz, és sikerült elérni, hogy betiltották a Sin Bét belbiztonsági szolgálat által addig alkalmazott kihallgatási módszereket.
Amikor 2005-ben az amerikai kongresszusban többen megkérdőjelezték a CIA nyomozási módszereit, a CIA ügyvédje leírta a szembetűnő hasonlóságot az izraeli helyzettel, és az "időzített bomba" forgatókönyvére is hivatkozott, amely helyzetben véleménye szerint nem lehet előzetesen jóváhagyatni a kihallgatási technikákat.
Az afgán elnököt "sokkolták" a kínzások
Sokkolónak nevezte szerdán Asraf Gáni afgán elnök az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kedden közzétett jelentését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiről és a kínzásnak minősülő vallatási módszereiről.
A CIA az egyik titkos afgán börtönében elkövetett kínzásokkal a világban elfogadott valamennyi emberi jogi normát megszegte - mondta Gáni egy televíziós beszédben, és határozottan elítélte a CIA tevékenységét.
Az afgán elnök emellett azt követelte, hozzák nyilvánosságra, hány afgán állampolgárt vetettek alá az ország területén működő CIA-létesítményben fájdalmas és megalázó vallatásnak.
Az amerikai beszámoló szerint az afgán főváros, Kabul külterületén működött a Cobalt nevű titkos CIA-börtön, ahol kegyetlen módszerekkel vallatták a foglyokat.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Washingtonnak 2015. január elseje után nem lesz joga Afganisztánban embereket fogva tartani. Mintegy három hét múlva az amerikai csapatok tizenhárom évig tartó jelenlét után kivonulnak az országból, és egy bilaterális biztonsági megállapodás értelmében csupán egy kis méretű kiképző kontingens állomásozhat az országban.
Afganisztánban az amerikai beavatkozás óta érzékeny témának számított az amerikai katonák által fogvatartottakkal szembeni bánásmód. "Amikor egy embert embertelen módon megkínoznak, azt kockáztatják, hogy reakciója is embertelen lesz. És így hozzák létre az erőszakos lépések és válaszlépések ördögi körét" - mutatott rá Gáni.
Hamenei ajatollah a zsarnokság szimbólumának nevezte az Egyesült Államokat
Az amerikai kormány az "emberiséggel szembeni zsarnokság szimbóluma" - közölte szerdán Twitter-oldalán Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiről és kínzásnak minősülő vallatási módszereiről egy nappal korábban nyilvánosságra hozott washingtoni szenátusi jelentésre reagálva.
A legfőbb vezető Twitter-oldalán egy további angol nyelvű üzenetben megerősítette, hogy "az amerikai kormányok lebecsülték és becsapták népüket, amely nem volt tudatában a valóságnak".
Az egyetlen, aki dicséri a kínvallatókat: az EU
Emberijog-sértésekkel kapcsolatos súlyos kérdéseket vet fel az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiről szóló szenátusi jelentés, de a dokumentum nyilvánosságra hozatala "jó irányba tett lépés" a történtekkel való szembenézés szempontjából - közölte szerdán az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője.
"A jelentés súlyos kérdéseket vet fel az amerikai hatóságok által elkövetett emberijog-sértésekkel kapcsolatban", az Európai Unió pedig "minden körülmények között elítéli a kínzás és az embertelen bánásmód minden formáját, még a terrorizmus elleni harc keretein belül is" - közölte Catherine Ray szóvivő.
Azt ugyanakkor nem volt hajlandó kommentálni, hogy uniós tagállamok, köztük a CIA egyes titkos börtöneinek otthon adó Románia és Lengyelország is szerepet játszottak-e a most nyilvánosságra került törvénytelen kínvallatásokban. A szóvivő arra hivatkozott, hogy az amerikai jelentés nem említi ezeket az országokat.
Frederica Mogherini főképviselő ugyancsak szerdán közleményt adott ki az ENSZ emberi jogi világnapja alkalmából, amelyben a kínzás világszintű beszüntetését sürgette. Bár nem említette meg az amerikai jelentést, azt írta, hogy miközben az ENSZ égisze alatt már 30 évvel ezelőtt elfogadtak egy kínzás elleni egyezményt, "a kínzást továbbra is széles körben alkalmazzák világszerte", ami "sürgős figyelmet követel".
(MTI nyomán)
3. frissítés: 81 millió dollárt kaptak a módszerek kidolgozói
A jelentésből kiderül az is, ki az a két pszichológus, akik a megszégyenítő eljárás szellemi atyjai, levezénylői és értékelői is voltak. James Mitchell és Bruce Jessen ma is vallja, hogy becsülettel szolgálták a hazájuk érdekeit.
A nagy vitát és nemzetközi tiltakozást kiváltó módszereket két pszichológus dolgozta ki és felügyelte, akik összesen 81 millió dollárt (20 milliárd forintot) kaptak a fáradozásaikért. A jelentésben szereplő legtöbb személyhez hasonlóan ők is álnéven szerepelnek, de Grayson Swigert és Hammond Dunbar valódi identitása már 2007-ben, a téma első felbukkanásakor kiderült: James Elmer Mitchell és Bruce Jessen az igazi nevük.

A CIA akkor figyelt fel a két pszichológusra, amikor még a légierő Survival, Evasion, Resistance and Escape (SERE) nevű programjában dolgoztak, ahol az amerikai katonákat készítették fel arra, hogyan képesek legyenek túlélni, és ellenállni a vallatásnak, ha esetleg fogságba esnek. Az új munkakörben gyakorlatilag ennek a visszafordítását kapták feladatul, vagyis hogy találják meg a tökéletes receptet a foglyul ejtett ellenség megtöréséhez.
Bár az volt a dolguk, hogy új vallatási módszereket dolgozzanak ki, egyikőjüknek se volt semmiféle tapasztalata a hagyományos eljárásokról, mint ahogy úgy általában a terrorizmus-elhárításról, az al-Kaidáról, vagy éppen az arab világ kultúrájáról sem. A CIA-nál ugyanakkor ezt inkább előnyként értékelték, hiszen a szakemberektől éppen az újszerű megközelítést várták el.
2002-ben a frissen elfogott al-Kaida-fejes, Abu Zubaydah vallatásába kapcsolódtak be először, ahol rögtön bele is fogtak a szaktanácsadásba. Eleinte ingermegvonásos kísérletnek vetették alá, amely során az érzékszerveit elzárták a külvilágtól. Később a SERE tréningprogramjából vett 12-féle válogatott kínzást hajtották végre rajta, az alvásmegvonástól a dobozba záráson, a rovarokon és a bepelenkázáson át az élve eltemetésig. Végül vízbefullasztásos szimulációnak vetették alá, összesen 83-szor, mire belátták, hogy nem tud több információt.
A kínzások célja a foglyok megtörése volt, azt remélték, hogy olyan kiszolgáltatott fizikai és lelki állapotba tudják őket juttatni, hogy képtelenek legyenek ellenállni a vallatásnak. Ezt hívják tanult tehetetlenségnek, amely akkor alakul ki, ha a kísérleti alanyt addig érik negatív ingerek, amíg teljesen fel nem adja, hogy egyáltalán megpróbáljon ellenállni nekik.
A módszer sikere nemcsak azért kérdéses, mert a jelentés szerint a gyakorlatban semmilyen igazán fontos új információhoz nem vezetett. Azért sem tartják hatékonynak, mert a teljesen demoralizált rabok gyakran olyasmit is bevallanak, amit el se követtek, ha úgy érzékelik, hogy ezt várják el tőlük a fogva tartóik.
Mitchell és Jensen 2002-től álltak kapcsolatban a CIA-val, és 2005-ben alapították meg a közös tanácsadó cégüket, amelyen keresztül aztán szerződtek az ügynökséggel. 2007-re már 60 alkalmazottal működött a cég, és a CIA hozzájuk szervezte ki a vallatási teendők nagy részét. A jelentés szerint a 2009-es szerződésbontásig összesen 81 millió dollárt gyűjtöttek így össze, de fejenként is kaptak 1,5 és 1,1 milliót, sőt a CIA köteles 2021-ig fedezni a cég nyomozási költségeit is.
Amellett, hogy villámgyorsan az utóbbi évek egyik legkínosabb emberjogi botrányának főszereplőivé váltak, Mitchell és Jensen történetében extra csavar, hogy az alkalmazásuk a CIA szabályzatával is szembement. Nemcsak a vallatási program kidolgozói és kizárólagos felügyelői voltak ugyanis, hanem a saját munkájuk értékelésével is őket bízták meg. Az ő feladatuk volt megállapítani, mennyire végezték hatékonyan a dolgukat.
És micsoda meglepetés: arra jutottak, hogy a tevékenységük nélkülözhetetlen a raboktól remélt értékes információ megszerzéséhez, és a saját módszereik további alkalmazását javasolták. Mindezt napi 1800 dollárért.
Zoom
Zubaydah például hiába nem tudott semmit, megállapították, hogy a vallatása sikeres volt, és a nála alkalmazott technikákat mintaként kellene használni más értékes foglyok jövőbeni kihallgatásaihoz.
Így is lett, a módszereiket még legalább két tucat további vallatás során vetették be. A szeptember 11-i merényletek kiötlésével vádolt Khalid Sheikh Mohammed megvizsgálása után pedig azt javasolta a pszichológuspáros, hogy a továbbiakban csak ők kezelhessék, méghozzá más vallatókhoz képest négyszeres áron.
Bár Jessen korábban azt mondta, titoktartási szerződés köti őket, még 2007-ben, a nevük első felmerülésekor közleményt adtak ki, amelyben kiállnak amellett, hogy a tanácsaik és a munkájuk végig legális és etikus volt, illetve büszkék arra, amit az országukért tettek.
Már idén, de még áprilisban Mitchell elmondta, hogy mélységesen leegyszerűsítőnek tartja az ellenük még korábban felhozott vádakat. Szerinte ő csak a tőle telhető legjobban nyújtotta, amikor a legmagasabb kormányzati körökből megkeresték, hogy segítsen a hazájának, ráadásul a mostaninál sokkal fenyegetőbb időszakban. Nem szörnyeteg, hanem tudós, aki körültekintően járt el, és meg van elégedve az eredményeivel, egyébként pedig az Amnesty Inernational gyermekjogi programjának lelkes támogatója.
Zoom
Az érdemeiket pedig azért nem ismerik el szerinte a bírálóik, mert attól tartanak, hogy ha bevallanák, hogy a módszerük működik, az amerikaiak ellen is nagyobb eséllyel alkalmaznák azt.
(Index nyomán)